A nőnap az egyik legszebb ünnepünk, ilyenkor azokat a hölgyeket köszöntjük, akik velünk élnek, óvnak bennünket és vigyáznak ránk. Ezért döntöttünk úgy, hogy március 8-án, Nőnapon egy ünnepséget rendezünk tiszteletükre – mondta Zsótér Károly polgármester.

Így aztán szombaton délelőtt a polgármesteri hivatal, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ, valamint az orvosi rendelő női munkatársaival telt meg a helyi művelődési ház aulája. Elsőként a polgármester köszöntötte a nőket, elmondta azért jöttünk, hogy megköszönjük és adjunk legalább egy nap ajándékot azoknak a nőknek, akiket mi annyira tisztelünk és szeretünk.

Farkas Sándor, országgyűlési képviselő szerint nem csak ez a nap, hanem az egész év a nőkről szól. „Mi férfiak Önök nélkül semmik se lennénk, ez a meggyőződésem” – szögezte le a politikus, aki arra kérte a hölgyeket, mint anyák, nagymamák, vagy leendő anyák tartsák össze a családokat, nélkülük nem lennének családok, ami nélkül nincs jövő.

„A természet is máshogy reagált, a nap aranyfénybe öltöztetett mindent, hogy jelezze, ez a nap más, mint a többi” – kezdte ünnepi beszédét dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, aki szerint a nők, nemcsak ezen a napon, hanem az év minden napján nélkülözhetetlenek a férfiak számára.

– Sajnálom, hogy csak két ünnep van, ami igazán a nőknek szók – gondolt a politikus a Nőnap mellett az Anyák Napjára.

Az igazi meglepetés csak ezután érkezett, ugyanis Sasvári Sándor, Jászai Mari-díjas színművész lépett elő a színfalak mögül. Igaz nem lovon érkezett, de megígérte, hogy egyszer azt is elhozza. A művész csodálatos hangjával kápráztatta el a mindszenti nőket, akik hol mosolyogva, hol pedig könnyezve hallgatták az előadást.

Az ünnepség zárásaként minden hölgynek egy-egy szál tulipánnal kedveskedtek.

A.S.