„Valahol félúton járhatok. Ez a tárlat valaminek a lezárása. 140 kép, 10 teremben. Itt az életem, ami eddig történt, arról egy kicsit lenyomatot ad. Nekem is érdekes volt végig nézni az elmúlt 25 évet, végig lehet zongorázni, hogy mi minden történt velem”- mondta a tárlat péntek délutáni megnyitóján Sonkodi Rita festőművész.

Különös ars poetica ez a tárlat, hiszen valahol a lírikus ént látjuk mögötte. Nem konkrét élethelyzeteket, szakaszokat, nem egy naplóba lapozunk a képeken keresztül, inkább abba a világba, ahol a művészet eszközével adott hangot benső világának Sonkodi Rita.

„Sokan fogalmazták meg, hogy egy más világban élek, egy másik korszakot sírok vissza ecsettel a kezemben, amikor a hölgyek, hölgyek voltak, az urak, urak, és érzelmek voltak, Máshogyan éltek, más környezetben, visszafogottabban, mégis mélyebb érzésekkel”- mondta a festőművész.

A kiállítási anyagban a nyugatosok tárgyai hevernek a képeken, barokk szobák nyílnak meg előttünk. Nagy költők szerelmei sétálnak át a képzeletbeli szobákon, vagy csak állnak, hanyagul néznek a távolba, vagy éppen kecsesen indulnak felénk. Ady, Kosztolányi múzsái néznek abba a tükörbe, amit Sonkodi Rita tart nekik. Az alakok, az örök nő vonalai, a megfejthetetlen titkok sejtelmesen lapulnak az ecsetvonások alatt. Egy dívány mögött, egy kecses mozdulatban vagy a képekhez mellékelt verssorok tartalmában. Szabadjára engedhetjük a fantáziánkat.

Ehhez kapcsolódóan így fogalmazott Sonkodi Rita: Nem vagyunk mi olyan különbözőek, mindannyiunknak ugyanazok a fájdalmai és örömei lehetnek. Én ezt kifestem magamból és ha valaki azonosulni tud ezekkel, akkor megérte, hogy elkészítettem.

Hozzátette, jó lenne, ha az emberek valóban közösségi terekként tekintetének a múzeumokra, a kiállító termekre, olyan helyekre, ahol akár több órát is eltöltenek beszélgetve, nézelődve, együtt.

 

Major Zsuzsi