A kirándulás megszervezésére az „Esélyegyenlőségi alapú fejlesztés Székkutason”  című projekt keretén belül  nyílt lehetőségünk  a partneri kapcsolatok erősítése érdekében. A civil szervezetekkel eddig is sikeresen együttműködtünk , és a továbbiakban is tervezünk  közös programokat – tájékoztatott Patyi Éva , a projekt szakmai vezetője.

Farsangvasárnapon számos  érdekes program várt  ránk: népművészeti- és kézműves vásár, táncház,  a busók csónakos átkelése a Dunán, busók felvonulása. A farsangi forgatagban mindenütt hangos kolompszó jelezte  a busók jelenlétét, akik  ijesztő maskaráik mögé bújva riogatták nem csak a telet, hanem az utcákon sétálókat, nézelődőket is. A  busócsoportok  bemutatói után  a Duna-parton vízre bocsátották a farsangi koporsót, majd a hatalmas tömeg visszavonult a főtérre, ahol a nap fénypontjaként  a busók körtánca közepette meggyújtották  a  máglyát.

Az utazás, a farsangi zsongásban való részvétel, a közös ebéd, az együtt töltött nap élménye mélyítette az iskolának a több éve tartó kapcsolatát és együttműködését az olvasókör és a lovasklub tagjaival. A tantestület és a diákok civil csoportokkal való összekapcsolódásának ismét szép példája lett ezen program megvalósulása – tette hozzá Kovácsné Rostás Erzsébet, a Székkutasi Olvasókör elnöke.

Forrás:

Patyi Éva

megbízott-tagintézményvezető