Lázár a paksi bővítés mellett, Jávor ellene érvelt egy egyetemi vitán

A paksi atomerőmű-fejlesztéssel elérhető olcsó energiával érvelt a beruházás mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy csütörtöki egyetemi fórumon, ahol vitapartnere, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a bővítéssel emelkedni fognak az energiaárak.

Hatan bújtak egy pizsamába

Vastapssal jutalmazta a közönség Marc Camoletti: Hatan pizsamában című kétfelvonásos vígjátékát csütörtökön este a Szegedi Pinceszínházban. Sok-sok bonyodalom, kétórányi szórakozás a nézőknek és Kis Kata a Rádió 7 és a promenad.hu munkatársa.

Mindszent kitörési pontja lehet a mezőgazdaság

A mezőgazdaság fejlesztése, valamint a rezsicsökkentés volt a csütörtök esti lakossági fórum fő témája, melyet Farkas Sándor országgyűlési képviselő tartott Mindszenten. A kulturális központban több mint ötvenen voltak kíváncsiak a politikusra.

Jordán Tamás szinte haza érkezik Vásárhelyre

Szinte haza érkezik a Bessenyei Ferenc-díjas Jordán Tamás Hódmezővásárhelyre. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendezőt szeretetteljes kapcsolat köti a városhoz, ami most tovább erősödött. Jerome Kilty Tisztelt Hazudozó című darabjában állt színpadra csütörtökön este a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

30 millióból alakítanak ki pihenőparkot a Serház téren

Több betörés is történt az Aranyági kiskerteknél, a Tornyai utcán túllépik a sebességet a közlekedők – főként ezekkel a problémákkal fordultak dr. Havasi Katalin és Fekete Ferenc önkormányzati képviselőkhöz a vásárhelyi Tornyai utcai Óvodában tartott lakossági fórum résztvevői csütörtökön. 

Szülők az iskolapadban Vásárhelyen

Szülőknek tartottak interaktív órát a Vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában csütörtökön délután.  A betűírást tanulták és az iskolával ismerkedtek.

F1: A Red Bull szeretné a homokórát megállítani

Az szezonnyitó előtti utolsó 4 tesztnap zajlik a bahreini Forma-1-es pályán, ahol a Mercedes turbómotorral felszerelt autók már verseny szimulációkat futottak. A Renault erőforrásokat használó csapatoknál viszont tovább gyöngyöznek a homlokok. A Red Bull és a Lotus sem boldogult ma.

Eredményes a parlagfű elleni védekezés Magyarországon

Bár első látásra reménytelennek tűnt, ám az elmúlt évek adatai alapján eredményes a parlagfű elleni védekezés Magyarországon - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Túrkevén, egy parlagfű-mentesítési szakmai napon. 4,1 millió hektár ellenőrzött terület, 121 millió forintos bírság és 60%-kal kevesebb parlagfű pollen.

Kalóz, szakács és elefánt a Kozmutza farsangján

Közel kétszázötvenen vettek részt a Kozmutza Flóra Oktatási Intézmény farsangi mulatságán csütörtökön. A rendezvényen kalóznak, szakácsnak és elefántnak öltözött gyermekek is búcsúztatták a telet.

A magyar mezőgazdaság jobban teljesít

A legfrissebb GDP adatok igazolják, hogy a magyar mezőgazdaság jobban teljesít – jelentette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatóján Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, rámutatva: az adatok szerint a nemzeti össztermék tavaly 1,1 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdaság az első három negyedévben 22 százalékkal teljesített jobban az előző év azonos időszakánál.

Alaposan megváltozik a Polgári Törvénykönyv március15-től

Lényegében mindenkit érint a Polgári Törvénykönyv március 15-én hatályba lépő változása – mondta el dr. Horváth Péter ügyvéd, a kamarai szakértői hálózatának munkatársa a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki előadásán. Az új jogszabály terjedelmében is háromszor meghaladja a korábbi törvénykönyvet.

Szentesi siker az Astellas Gyermekrajz Pályázaton

A 2013 őszén meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázaton 383 gyermek vállalkozott arra, hogy a világ legkedvesebb doktor nénijével, illetve doktor bácsijával kapcsolatos kedvenc történetét megrajzolja, s ezzel háláját, köszönetét, valamint orvosa iránti szeretetét a nyilvánosság előtt bemutassa. 

Pénteken lezárul az állami adósságátvállalás folyamata

Pénteken lezárul az állami adósságátvállalás folyamata, március 1-jén új élet kezdődik az önkormányzatoknál - jelentette be Tállai András csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közölte: az állam idén, az utolsó ütemben 456 milliárd 75 millió forintot vállalt át 509 önkormányzattól.

 

35 év és életfogytiglan a mélykúti gyilkosoknak

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Navratil János és társa, Burai István ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 

Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda nyílt Békéscsabán

Ünnepélyes keretek között megnyitott az ifjúságsegítéssel foglalkozó Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda Békéscsabán, Kiss Tibor alpolgármester és Galambos Adorján, a Zánka – Új Nemzedék Központ ifjúsági-szolgáltatási igazgatója részvétele mellett. 

Új vezető a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ élén

Lemondott intézményvezetői posztjáról Gajdán Bálint, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója – jelentette be dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Kulturális Központ igazgatója csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatóján.  

Pörögnek a pályázatok Hódmezővásárhelyen

Közgyűlésen határoztak a lakáscélú, helyi támogatások kibővítéséről, amelyet, az új költségvetésbe is beépítettek, most már a családi házak tulajdonosai is pályázhatnak energetikai korszerűsítésre. Várhatóan idén is sokan veszik igénybe az önerős járdaépítést Hódmezővásárhelyen, amire szintén lehet benyújtani igényléseket - tudtuk meg csütörtök délelőtti Önkormányzati Napraforgónkból, melynek vendégei voltak: Molnárné Kecskeméti Rita, települési képviselő és Antal István, a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodájának vezetője.

Korda-koncert és malacgyorsulás a Szegedi Toros Pálinkafesztiválon

Különleges programokkal vár az immár ötödik alkalommal meghirdetett Szegedi Toros Pálinkafesztivál: hazai ízek egész garmadája és közel százhúsz fajta pálinka mellett malac gyorsulási futam, szalmabála játszóház, akadályverseny és Korda-koncert is lesz.