A DAL 2014: Megvan a nyertes

Kállay-Saunders András nyerte A DAL 2014-et, így ő képviselheti a "Running" című dallal Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

F1: Rosberg nem kímélte a gázpedált

Utolsó napjához ért a Bahreinben zajló második Forma-1-es gyakorlás, amely javarészt arról szólt, mint a pár héttel korábbi jerezi teszt. A Red Bull és a Renault motoros csapatok küzdenek, a Ferrarisok nem mennek rosszul, a Mercedes turbós autók pedig oktatnak. Szombaton sem volt ez másként.

Az egyházmegye nyitott arra, hogy magas szintű szakképző intézményt indítson

„Komoly lehetőség van az egyházak szerepvállalására a szakoktatás és a szakképzés területén – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hódmezővásárhelyi református közoktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett hálaadó Istentiszteleten, majd az azt követőkonferencián kiderült a következő uniós finanszírozási ciklusban 100 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre az egyházak szociális, egészségügyi, oktatási intézményeinek fejlesztésére. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök elmondta, az egyházmegye nyitott arra, hogy Hódmezővásárhelyen magas szintű szakképző intézményt indítson. Fotókkal!

Mit főzzünk a hétvégén?

Ha a hétvégi menüsor gondot jelent, akkor érdemes volt hallgatni a Rádió 7 Családi magazinját, melynek vendége volt Oroszné Seres Katalin, a Zsoldos utcai Baromfibolt tulajdonosa volt a vendégünk.

Farsangra fánkot

Itt a farsang, áll a bál, a konyhában pedig sül a fánk, ami lelkesen falnak a jelmezes kicsik és nagyok! Számtalan módja van a fánkkészítésnek. Két receptet is szeretnénk megosztani Önökkel!

Útfelújítási program az autópályákon is 49 milliárd forintból

Az európai uniós forrásokat felhasználó, a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő újabb útfelújítási programot jelentett be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára szombaton, az M3 Szilas pihenőhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Egyre több európai országban van járvány, Magyarországon is több a megbetegedés

Egyre több európai ország jelent kiterjedt influenzajárványt, Magyarországon is egyre intenzívebben terjed a betegség, az előző héthez képest a múlt héten 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – tudatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.

Több mint húszan szavalják Wass Albert verseit a vásárhelyi versenyen – eredményekkel!

A Hódmezővásárhelyi Wass Albert Társaság az író, költő emlékére az idén is meghirdette vers- és prózamondó versenyét. Szombaton, a Németh László Városi Könyvtárban gyerekek és felnőttek, több mint húszan vesznek részt a megmérettetésen. Részletes eredménylistával!

Mi a baj a transzzsírsavakkal?

A szakértők szerint a túlzott transzzsírsavfogyasztás jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát - tudtuk meg a Rádió 7 Családi magazinjának Kemence rovatából, ahol Gulyás - Szabó Gergellyel, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft ügyvezetőjével beszélgettünk.

Támogatást kapnak a jól gazdálkodók

Március 6-áig jelentkezhetnek fejlesztési támogatásra azok az önkormányzatok, amelyek jó gazdálkodásuk következtében kimaradtak az állami adósságátvállalásból – tudatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Horgászközgyűlés Vásárhelyen

Éves közgyűlését tartja szombaton a vásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesület. A Cseresnyés Kollégium ebédlőjében több mint kétszáz horgász van jelen. Fotókkal!

Szegediek is táncolnak a budapesti „balettcunamin”

Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje balettváltozatának február 22-i magyarországi bemutatójával indul a Magyar Nemzeti Balett harminc előadást kínáló tavaszi előadássorozata, amelyben a Szegedi Kortárs Balett a Rítus című produkció lerövidített változatával vesz részt.

Ismét Csillagászat Napja Szegeden

Az égbolt csodái emberközelben Szegeden. Az érdeklődőket előadások, mobilplanetárium, távcsöves bemutatók, ajándékok, valamint városi panoráma távcsövek várják a Szent István téren és az Öreghölgy víztoronyban.

Újra kézilabda meccs a Hódtóiban

Megkezdi az NB II-es bajnokság tavaszi idényét a második helyen tanyázó Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, ugyanis február 22-én 17 órától az Orosházát fogadják a Hódtói Sportcsarnokban. 

Ma búcsúztatják Jancsó Miklóst

A Fiumei úti Sírkertben vesznek végső búcsút a 93 évesen elhunyt rendezőtől. Jancsó Miklóst hosszan tartó súlyos betegség után január 31-én érte halál. A neves rendezőről világszerte megemlékeztek.

Elzavarták a telet Csanyteleken

Mozgalmas volt a péntek délután Csanyteleken, hiszen a kicsik és a nagyok maskarába bújtak és az óvoda udvarán gyülekezve búcsúztak a téltől.