Két óra szerelem a Bessenyeiben

Szívből szeretni, Egy darabot a szívemből, Holnap hajnalig – csak néhány sláger, amit élvezhetett a közönség február 14-én a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Valentin-napi koncertjén. Muri Enikő, Vörös Edit, Kerényi Miklós Máté és Bálint Ádám igazán romantikus hangulatot varázsolt a színpadra. 

Marinko: Ha kijövök, Kószó lesz az első

Engem be akart perelni, de Kószó Zoltánnak üzent is Magda Marinko - derült ki dr. Bátyi Zoltán péntek este a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatóján. A szerző a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára.

Pálmafa, póréhagyma és Lionel Messi a farsangon

Kiváló hangulatban telt a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola farsangi mulatsága Valentin-napon. A rendezvényen hercegnők, katonák és pókemberek mellett pálmafának, póréhagymának, valamint Lionel Messinek öltözött jelmezessel is találkozhattunk.

Negyvenen jelmezben – Fotókkal!

Katonák vigyáztak a Nádor utcai Óvoda királylányaira, de tűzoltó és sheriff is jelen volt a péntek délutáni farsangon, ahonnan nem hiányozhattak a különféle mesefigurák sem, de a korábbi német válogatott labdarúgó Jürgen Klinsmann is mellettünk szaladgált.

Humorral a stressz ellen

A magyar ember sajnos gyakran stresszes ember, de van megoldás, még hozzá a humor, ami legtöbbünk repertoárjában megtalálható. Pénteken a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban a stressz helyzetek és a humor kapcsolata volt a téma.

Tapasztalt képviselőre van szükség

Tapasztalt és felkészült képviselőre van szüksége a következő ciklusban a Csongrád megye 4-es választókerületében élőknek, aki hatékonyan és kellő erővel képviseli az itt élők érdekeit – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján dr. Havasi Katalin, a Fidesz Magyar Polgáris Szövetség hódmezővásárhelyi csoportjának elnöke. A párt e feladatra a legalkalmasabb személynek Lázár Jánost, a Fidesz 2014-es országgyűlési választáson induló képviselőjelöltjét tartja.

Budai Gyula: „ez a ciklus a kertészekről szól”

460 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg a kertészetben 2014 és 2020 között. Ekkora összeget még soha nem fordítottak erre az ágazatra az országban, amiből 1 millió tonna plusz terméket lehetne előállítani. A fejlesztés során mintegy százezer új munkahely jön létre – derült ki a pénteki kertészeti fórumon, Csanyteleken.

Tájékoztató fórum lesz Kiszomboron

Weszely Tamás, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Makói Járási Hivatalának vezetője lakossági tájékoztató fórumot tart a járási közigazgatási rendszerről, a járáshoz tartozó ügyek intézéséről Kiszomboron február 25-én, 17 órától az Ady Endre Művelődési Házban.

Tűzifát osztottak Ópusztaszeren

A képviselő-testület megszavazta, pályázott és nyert. A közmunkások felaprították, az önkormányzat elszállította, saját traktorján. Százhatvan, nehéz helyzetben lévő család biztosan nem fázik ezen a télen, Ópusztaszeren.  Szociális tűzifát osztottak a településen.
 

Az év meccse a Hódtói Sportcsarnokban

Szombaton 17.30-kor az "Év meccse" következik a Hódtói Sportcsarnokban. A bajnoki tabella negyedik helyén álló Vásárhelyi Kosársuli a listavezető MAFC csapatát fogadja.

Elindult az utastájékoztató-rendszer tesztüzeme a szegedi megállókban

Elindult a több mint száz szegedi busz-, villamos- és trolibuszmegállóban kialakított utastájékoztató-rendszer tesztüzeme - közölte a tömegközlekedés-fejlesztési projektet koordináló Szeged Pólus Nonprofit Kft. kommunikációs főmunkatársa pénteken.

A számlázásról kérdeztek a királyhegyesiek – Hangbejátszással!

Az Alföldvíz Zrt munkatársa is részt vett azon a fórumon, amit Weszely Tamás, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Makói Járási Hivatalának vezetője tartott csütörtökön Királyhegyesen. A résztvevők főleg a számlázással kapcsolatban tettek fel kérdéseket.

Gyermekpornográfia miatt felfüggesztett börtön egy szegedi férfinek

Gyermekekről készült pornográf felvételek terjesztése miatt jogerősen másfél év, végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helybéli férfit - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Vasárnap lebontják a jégpályát

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt lakosokat, hogy – az előző éveknek megfelelően a téli szezon végéhez közeledve – 2014. február 16-án, vasárnap a Kossuth téren felállított jégpálya bezár és elbontásra kerül. 

Ma lenne 82 éves Török Sándor

Török Sándor sportágat teremtett Vásárhelyen. A vízilabda vásárhelyi meghonosítója ma lenne 82 esztendős, rá emlékeztek családja tagjai, barátai, egykori sportolói, pályatársak.

Közeledik a tavasz Kisteleken

Közeledik a tavasz, amit Kisteleken onnan is lehet tudni, hogy a város központjában lévő szökőkútról eltávolították a téli dekorációt.

A Dal – A hétvégén rendezik a középdöntőket

Hét énekesnő, négy énekes, valamint hét csapat verseng A Dal című válogató és showműsor hétvégi középdöntőiben, ahonnan négy-négy produkció jut a február 22-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Koppenhágában.

Kutya kemény kutyatörvények közelünkben

Március közepétől Romániában minden állatot ivartalanítani kell, ha nincs törzskönyve, a költségeket a gazda állja. Egy székelyföldi faluban azt mondják, sok állatot elcsapnak majd, a gazdátlan ebek pedig elaltathatók.