Királyhegyesnek is szüksége van segítségre

Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár Kövegy után Királyhegyesen tartott lakossági fórumot vasárnap. Az országgyűlési képviselő a fórum „turnéja” során az adósságátvállalásról szóló bizonyságlevelet is magával viszi a településekre, de vasárnap Kövegy után Királyhegyesre sem kellett vinnie ilyen dokumentumot, ugyanis a településnek nem volt adóssága. Ennek ellenére a településnek szüksége van segítségre, hogy tovább fejlődjön.

Lázár János: idén elkészül Kövegy és Csanádpalota között a kerékpárút

2014 végére el kell készülnie az M43-as autópályának – jelentette be Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár mintegy ötven fő előtt, vasárnap délután Kövegyen. A politikus szerint, miután elkészül a sztráda a közel négyszáz fős település, felkerül Európa térképére. A lakossági fórumon az is elhangzott, hogy az állam kiemelten kezeli a Kövegy-Csanádpalota közötti kerékpárút építést, aminek szintén még az idén el kell készülnie.

Kultúrával köszöntötték az újévet Mindszenten

Január 19-én a mindszenti kulturális központban az év első, izgalmas programjaként rendezték meg az Újévköszöntő Gálaműsort, ahol különféle hangszerek szólaltak meg és a tánc több válfaját is élvezhette a művészetpártoló közönség, akiket még egy rögtönzött tűzijátékkal is megleptek.

2 milliárd forinttal nő a borágazat támogatása

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban évente mintegy 2 milliárd forinttal, 8,5 milliárd forintra nő az ágazatnak jutó támogatás, amely ültetvénytelepítésre, gépberuházásra, valamint a piaci jelenlét erősítésére fordítható - mondta el Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter vasárnap Ópusztaszeren.

Zárva a jégpálya

A délelőtti korcsolyaoktatást még megtartották a vásárhelyi jégpályán, azonban ezután az enyhe időjárás miatt bezárt a létesítmény.

Földrengés volt hajnalban

Földrengés volt hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket az obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés.

Megmérgezték a beteg néni kutyáit

Embertelen barbárságot követtek el ismeretlenek Szegeden. Egy idős, kórházban fekvő asszony kutyáit megmérgezték, az állatok elé csigamérget szórtak, amitől szegény négylábúak szörnyű kínok között pusztulhattak el.