A három labdarúgónál arról érdeklődtünk, hogy miért igazoltak Vásárhelyre, hogyan fogadták őket a játékostársak, és mit várnak a tavaszi idénytől.

Kerepeczki Csaba: “Mintegy tíz évvel ezelőtt már szó volt arról, hogy Vásárhelyen folytatom a játékos pályafutásomat, de ez akkor nem jött össze. Az Orosházán töltött évek után a nyáron igazoltam az UTC-hez, ahol azonban gondok jelentkeztek, és így most elfogadtam a vásárhelyi vezetők invitálását. Rendkívül jó társaságot ismertem meg az elmúlt néhány nap alatt, remélem, ez a hangulat megmarad a bajnokság idejére is. Nagy harc várható a csapatba kerülésért, a magam részéről mindent megteszek, hogy ott legyek a kezdő tizenegyben, és remélem, hogy a tavaszi idény végén bajnoki címet ünnepelhetek a HFC-vel.”

Grósz Márk: “A klub vezetői már a nyáron szerették volna, hogy Vásárhelyre igazoljak, de akkor még bizonytalan voltam. Az őszi idény a sándorfalvi csapatomnak nem a legjobban sikerült, és most úgy éreztem, hogy a fejlődésem érdekében lépnem kell. Az elhatározásomban a nyáron a HFC-hez igazolt volt sándorfalvi csapattársam, Vasas Gábor is megerősített, és így jött létre a megállapodás. Nagyon jól érzem magam Vásárhelyen, néhány játékost már korábbról ismertem, ami segített a beilleszkedésben. A HFC alapvetően egy fiatal társaság, bár vannak köztünk rutinos labdarúgók is, összességében jó közöttük lenni. Az biztos, hogy nagy harc várható a csapatba kerülésért, ahogy számoltam, kilencen pályázunk a négy védő posztra. Mindent meg fogok tenni, hogy bekerüljek a kezdőbe, úgy érzem, hogy játéktudásom és az eddig megszerzett rutinom alapján van esélyem erre. Legjobban a belső védő posztján érzem magam, de amennyiben szükséges, gyorsaságom alapján szélső védőként is számításba vehet az edzőm. Nagy esélyt látok arra, hogy az új igazolásokkal megerősödve ez a keret megnyerje a bajnokságot, amihez én is szeretnék hasznos játékkal hozzájárulni.”

Bernát Péter: “Már a nyáron is kerestek Vásárhelyről, de akkor még nem jutottunk el a konkrét tárgyalásokig, így az UTC-hez írtam alá. Mivel azonban Újszegeden jelentősen megváltoztak a dolgok, így jobbnak láttam távozni. A vásárhelyi vezetők ismét megkerestek, és nagyon korrekt ajánlatukat követően meg tudtunk egyezni. Nekem könnyű volt a beilleszkedés, hiszen a jelenlegi keretben jó néhány olyan játékos van, akikkel hat évvel ezelőtt már együtt játszottam Vásárhelyen, ugyanakkor örömmel tapasztaltam, hogy az akkori fiatalok mostanra egyre inkább beérnek, és mellettük újabb tehetséges fiatalokkal találkoztam az öltözőben. Összességében nagyon jól fogadtak, mondhatom, hogy hazajöttem újra. Az őszi szereplés után szerintem a HFC a bajnoki cím legnagyobb esélyese, többek között azért is igazoltam ide, mert egy komoly célért szerettem volna játszani tavasszal. Bízom benne, hogy tudjuk teljesíteni a csapattól elvárt első helyezést, és ezt jómagam gólokkal kívánom elősegíteni. Remélem, hogy tavasszal elkerülnek a sérülések – az utóbbi fél évben több sérülésem volt, mint a pályafutásom során korábban összesen – és egy jó téli felkészüléssel sikeres tavasz elé nézek.”

A HFC játékosaira a hétvégén még pihenő vár, a következő héten (január 22-én, szerdán 18 órakor) először a HFC U21-es gárdája ellen lépnek pályára, majd január 25-én, szombaton Gyulára látogatnak, ahol 11 órai kezdettel mérkőznek meg a Szeged 2011 NB III-as csapatával.

Forrás: szegedma.hu