Nemrég a Németh László Gimnáziumban jártunk, megnézni, hogyan készülnek a végzősök a nagy napra, a szalagavatóra, ami sokaknak az első bál az életében. Mivel egy ilyen táncpróbán már szinte tapintani lehet az izgalmat, a készülődés örömét, és már ilyenkor is nagyon bájos látvány az érettségi előtt álló fiúk-lányok közös, nagy produkciója, ezért felkerestük a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézményébe járók próbáját is.

A próba helyszínéül szolgáló tornateremben, ami a Fekete Sas báltermét hivatott szimbolizálni, mintegy negyven diák sereglett össze, hogy fiatal tánctanáruk segítségével egyre ügyesebbé válhassanak és a bálon már igazi urak és hölgyek emelkedett hangulatú, meseszép produkcióját mutathassák be a közönségnek.

Persze a próba első perceiben az egymás ugratása, a bolondozás sem maradt el, a vagány fiúk igyekeztek úgy csinálni, mint akiket a legkevésbé sem hatja meg ez az egész, de amikor néhány nagyszájú lány szemrebbenés nélkül oldalba bökte őket egy „pszt, mert aztán meg majd letaposol” kíséretében, és a tánctanár is kiadta az első utasításokat, gyorsan csend és komolyság lett úrrá a teremben. Amire szükség is volt, hiszen nem csak a megszokott, de különleges elemekkel is tarkított produkciót próbáltak, amiben a lányokat bizony gyakran még ölbe is kapják a fiúk, hogy aztán úgy pörögjenek velük.

„Nyugodtan, higgadtan, lazán veszem ezt az egészet. Volt egy táncos korszakom, évekig társastáncoltam, úgyhogy nekem azért könnyebb a dolgom. Nem jelent nehézséget.” – mondta a koreográfia elsajátításáról Gábor, aki emellett azt is elárulta, hogy a külsőségeket illetően viszont úgy készül, mint egy lány. „Sőt, néha még rosszabb vagyok. Nagyon fontos, hogy rendben legyen a hajam, meg minden egyéb, ami nálam sem öt perc. Már a ruhám is megvan.”

„Nekem anyukám készíti a ruhámat, aki bár fodrász, de együtt, közösen találtuk ki és ő varrja meg otthon. Fodros, köves, pánt nélküli, nagyon szép lesz.” – mondta Kinga, aki különösen büszke rá, hogy teljesen egyedi ruhában tündökölhet majd a bálban.

„Én egyáltalán nem várom a szalagavatót és nem is izgulok, nem vagyok igazán bálozós típus” – mondta Alexandra, aki azt is elárulta, hogy most hétvégén készíti el a próbahaját, de nem akar túl sok energiát fektetni az egészbe, majd lesz, ami lesz.

Persze, ahogy kérdezősködtük, sokaktól megtudtuk, hogy bármennyire is igyekeznek egymás előtt titkolni, valójában a legtöbben nagyon várják már a szalagavatójukat, hiszen bár akadnak, akiket már felkértek egyszer-kétszer táncolni hasonló rendezvényeken, azért mégis mindenkinek a sajátja a legfontosabb. Az az igazi.

„Ez lesz a harmadik bálom, de nagy izgalommal tölt el most is, mert mégiscsak ez lesz a sajátom, ezt vártam már nagyon régóta. Meg a fehér ruha miatt is, nagyon szeretnék majd fehérben férjhez menni, és táncolni is szeretek” – mondta Anikó, akitől azt is megtudtuk, hogy a ruháját Makóról szerzi be, Orosházán készül majd a frizurája, és Tótkomlóson a sminkje, tehát lényegében egy igazi térségi összefogással készül a nagy napra.

Major Zsuzsi