A Pedagógusok Szakszervezete által nyilvánosságra hozott bértáblából kiderült, hogy a 2013. szeptemberi emelés után, az év elejétől az intézményvezetői pótlék 40-80 százalék között mozog attól függően, hogy főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezik az iskolaigazgató. Ez számszerűsítve 64066 forinttól 140 394 forintig terjed.

Az osztályfőnöki, kollégiumban csoportvezetői pótlék 10-30 százalékkal, azaz 16 016 és 52 650 forint között alakul.

Korábban a lapnak szakértők azt mondták, az emelés épp azokkal igazságtalan, akik a legnehezebb pedagógiai munkát végzik: a gyógypedagógusok és a nehéz körülmények között munkát végzők pótléka legjobb esetben is 17 550 forinttal nő. (Ugyanebbe a kategóriába esik az is, aki munkaközösségi tisztséget lát el.)

A szakszervezet honlapja emlékeztet: 2013. szeptember 1-jétől az illetményalap a pedagógiai főiskolai végzettség nélkül a minimálbér 118,5 százaléka, a főiskolai végzettségűeknek 157,8 százaléka, az egyetemi diplomával rendelkezőknek a 172,9 százaléka.

Forrás: profession.hu