Máriás Feri bácsi szülővárosában első alkalommal került bemutatásra Varga Árpád filmje, amit már korábban is nagy érdeklődés övezett. Szombaton este aztán, ahogyan arra számítani lehetett színültig telt a kulturális központ nagyterme, ahol a helyiek mellett a környező településről is érkeztek kíváncsiskodók.

Több mint kétszázan is helyet foglaltak, így a régi mindszenti mozi elevenült fel 89 percre, ugyanis évekkel ezelőtt hétről hétre megtelt a nagyterem egy-egy film erejéig.

„Rendkívül tetszett, nagyon sajnáltam volna, ha kihagyom ezt a lehetőséget. Egy csodálatos embert ismertünk meg. Én egyébként ismertem közelebbről is Feri bácsit, de nagyon sok titkot mesélt el, akár a lovakkal, akár az életével kapcsolatosan. Örülök neki, hogy ilyen sokan megnézték a filmet, ami nagyon tanulságos” – mondta Klímó Lászlóné, aki szerint a legjobb időpontban, Karácsony előtt mutatták be a filmet.

„Nagyon jó, nagyon tetszett. Személyesen nem ismertem Feri bácsit, de sokat hallottam róla.” – mondta a vásárhelyi Baráth Imre.

Varga Árpádtól megtudtuk, hogy film most már megkezdi élni saját életét, hamarosan dvd-n is megjelenik. A producer nem győzte fogadni a gratulációkat, aki nagyon örül neki, hogy ekkora sikert aratott a film.

A.S.