Tizenegy évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen tartották azt a karácsonyi hangversenyt, amely 2013-ra hagyománnyá vált, de nem csak helyőrségi zenekar számára, hanem a Magyar Honvédség legtöbb alakulatánál. Az adventi, karácsonyi hangversenyek remek alkalmat kínálnak a város polgárainak, a katonacsaládoknak, hogy – zenei kifejezéssel élve –„ráhangolódjanak” az ünnepekre. A katonazenészeknek is igazi különlegesség ez a koncert, hiszen a megszokott pattogós indulók után, a kórusokkal kiegészülve a lágyabb dallamok világában is bemutathatják tudásukat.

 

A koncert egy alkalomhoz illő darabbal, Sosztakovics Ünnepi nyitányával kezdődött. A közönség a mű aláfestéseként a zenekar 2013-as évének legfontosabb eseményeiről láthatott egy bemutatót. A vetítések végigkísérték az estét, a nézők bepillanthattak az alakulat életébe, munkájába Liszt Ferenc Mazeppa című művének részleteit hallgatva. Bemutatták a hadisír gondozás területén idén elért eredményeket: a Kincses temetőben helyreállított Hősi parcellát és az I. világháborúban elesett hősök neveit tartalmazó emlékoszlopokat, miközben a Ryan közlegény megmentése című film dallamai csendültek fel.

 

Köszöntőjében Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a családok szerepét emelete ki. „Jó néhány katonánk a Nyugat-Balkánon, Afganisztánban tölti az ünnepeket. A zene eszköze azonban egy kicsit el tud repíteni bennünket hozzájuk, a szeretteinket közelebb tudja hozni, és egy kicsit ők is ünnepelni tudnak.” Megköszönte a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar tagjainak az egész éves munkát, amely során nem csak a zenével foglalkoztak, hiszen amikor kellett, az árvízi védekezésben is részt vettek. Hangsúlyozta, nem csak hagyományos értelemben vett katonazenészek, hanem művészek is a zenekar tagjai. Ezt bizonyítja, hogy idén elnyerték a Bessenyei-díjat. A parancsnok köszönetet mondott az önkormányzatnak, a civil szervezeteknek és Hódmezővásárhely polgárainak az egész éves együttműködésért, támogatásért.

Az ünnepi hangverseny egyik különlegessége a Városi Vegyeskarral és a Fandante Kamarakórussal előadott Halleluja volt, Händel Messiás című oratóriumából. Ezt megelőzően Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyéspüspök mondott ünnepi áldást, felidézve a katonasághoz kötődő emlékeit és örömét fejezte ki, hogy a katonáknak napjainkban lehetősége van hangszert ragadni és ilyen ünnepi koncertet adni.

 

A koncert hagyományos karácsonyi dalokkal zárult. Összesen 130 gyermek, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola növendékeinek hangja csendült fel a résztvevő kórusokkal a színházteremben. A közös éneklést vastapssal zárta a közönség.

 

forrás: Budai Anna