Nagyon szépen köszönjük a műsort! Nagyon ügyesek voltatok! – mondták hálásan a fellépő diákoknak műsoruk után a vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban élők. Évente, karácsony előtt az intézménybe látogatnak a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai, hogy karácsonyi műsorukkal szebbé tegyék az otthon lakóinak ünnepét.

“Hagyomány az intézményben, hogy a harmadik évfolyamos gyerekek és tanítók össze állítanak egy műsort, amit bemutatnak az itt élőknek. Karácsonyi verseket, énekeket adtak elő és Betlehemes játékot mutattak be”- mondta Juhászné Wolf Edit Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatója.

A gyerekek műsorát jó szívvel fogadták a szépkorúak, többen ugyanis család nélkül maradtak és nagyon jól esik nekik a gondoskodás, a szívből jövő ajándék. Ez többjükön is látszott, meghatódva nézték a fellépést. Mosolygósan vagy éppen a szemüket törölgetve hallgatták a gyerekeket. Az ismertebb karácsonyi daloknál pedig együtt énekeltek velük. A rendezvényről Hajdú Józsefné a Nyugdíjas Lakópark ügyvezető igazgatója beszélt.

##audio:1107##

Nem a műsor volt az egyetlen ajándék, amit a lakóparkban élők kaptak. Hegedűs Zoltán, körzeti képviselő elmondta, hogy a karácsonyi ünnepség alkalmát ragadják meg arra, hogy a 70 év felettieknek átadják azt az utalványt, amit hetek óta osztanak a városban. A lakóparkban 94 hetven éven felüli van, ők kaptak utalványt most. A körzetében közel 600-an kapnakösszesen, ezek nagy részét már átadta a képviselő.

A gyerekek a műsor után saját kezűleg készített, karácsonyi könyvjelzőt adtak ajándékba az otthon lakóinak, majd együtt falatoztak az asztalra készített pogácsából és gyümölcsből velük.

Major Zsuzsanna

 

.