Két helyszínen, a Belvárosi Katolikus Templomban és a Károlyi- házban szervezett karácsonyi ünnepséget a Mária Valéria Keresztény Óvoda kedden este. A templomba várták az ovis csoportokat és a szülőket karácsonyi énekszóval köszöntöttek mindenkit, ezután sétáltak át mindannyian a Károlyi- házba.

Háj Józsefné a Mária Valéria Keresztény Óvoda  óvodavezető-helyettese elmondta, 25 óvodás lépett fel a Betlehemes műsorban, közöttük voltak egészen kicsik és már nagyobbak is. A karácsonyi ünnephez közeledve a templomi énekszóval és az ovisok előadásával kívánnak mindenkinek békés, áldott ünnepet.

Volt, aki zavarában kicsit belebakizott a szövegbe vagy elpityeredett, de ennek ellenére tökéletes volt az ovisok Betlehemes műsora. A kicsik szívvel, lélekkel alakították szerepeiket. Felvonultak a három királyok, Mária és József aggódó szavait és az angyalok üzeneteit is elmondták a gyerekek a színpadon. A nagyobbaknak hosszabb szöveges rész jutott, az egészen kicsik bárányjelmezben alakították cseppet sem jelentéktelen szerepüket a jászol körül.

Villogtak a vakuk, izzottak a kamerák- a szülők büszkén figyelték a műsort és mondogatták suttogva együtt gyermekükkel a szövegeket. Végül hatalmas tapsot kaptak a műsorért cserébe.

Major Zsuzsanna