A helyi védelmi bizottság nemrég megtartott ülésén kijelölésre kerültek a térségben azok a szükségparkolók, ahol jelentős havazás, vagy hóátfúvás esetén bevezetésre kerülő forgalomkorlátozás kapcsán a járművek várakoztatása megoldható. A munkacsoport ülésén elhangzott: a kemény téli viszonyok között nagyobb figyelmet igényelnek az idősek, a tartósan ellátásra szorulók, a rendszeres gyógykezelést igénybe vevők és a szülés előtt álló nők, akiknek ellátásáról, egészségügyi intézménybe jutásáról gondoskodni kell.

A külterületen élők ellátásának biztosítására is felkészültek Szentesen – hangzott el az ülésén, ahol számba vették az időjárás miatt esetleg úton rekedtek ellátását célzó intézkedéséket is. A járási mentőcsoportból kijelölésre került egy gyorsan mozgósítható mentőosztag, amelyben pl. rendelkezésére áll egy 77 fő befogadására alkalmas autóbusz, amit szükség esetén mobil melegedő helyként lehet bevetni. A helyi védelmi bizottság korábban már említett ülésén kijelölték a járás valamennyi településén melegedőhelyeket is. Ezen túlmenően Szentes város a hajléktalan szálló részére tizenöt, szükség szerint igénybe vehető szükségágyat biztosít.

A munkacsoport ülésén hangsúlyozták a meteorológiai riasztások helyes értékelésének fontosságát. Amennyiben egy területre piros figyelmeztetést ad ki a szolgálat, amelyhez citromsárga riasztás is társul az legyen a KMCS tagok részére is már jelzés, hogy védekezési feladatok jelentkezhetnek, melynek operatív irányítását elsődlegesen a katasztrófavédelem végzi, viszont az érintett szakterületek bevonása a KMCS tagokon keresztül fog történni.

 

Forrás: katasztrófavédelem