A legnépszerűbb rádió a Music FM lett, és a legkedveltebb műsorvezető, Cooky is ezen a csatornán hallható.

A Nemzeti Táncszínházban hétfő este megrendezett díjkiosztón hét kategóriában adtak át elismeréseket, emellett hat különdíjat is kiosztottak. A tényfeltáró, oknyomozó riportok kategóriájában a Kossuth Rádióban futó, A hely című műsor nyerte el az első díjat megosztva a Lánchíd Rádió Kulissza – Trianon című műsorával. A második díjat szintén a Kossuth Rádió egyik műsora, az Aranyalap – Lucával Lucáért című adása érdemelte ki, míg a harmadikat a 89.5 Music FM: Árvíz – Délutáni Road Show programja.

Az információs hírmagazinok versenyében két díjat nyújtottak át: az elsőt a Rádió Dabas: Térségi Napló műsora nyerte el, míg a második díjat a 89.5 Music FM: Hóhelyzet programja. A kulturális magazinok versenyében is a Kossuth Rádió műsora, a Korkóstoló nyerte el az első díjat, második a Lánchíd Rádió: Szabad Gondolatok – Cseh Tamás emlékműsor lett, a harmadik pedig a 90.9 Jazzy Rádió: Jazzy Lexikona.

A hangjátékok vetélkedésében a Kossuth Rádió Rádiószínháza hozta el az első díjat Ödön von Horváth: Korunk gyermeke 1. részével, míg a másodikat a Magyar Katolikus Rádió Szemünkkel láttunk, fülünkkel hallottunk – P. Kiss Szaléz című programja, a harmadikat pedig a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz műsora érdemelte ki.
Szintén a Petőfi Rádión hallhatták a rádiózók a Szenvedély című műsort, amely a portré és közösségek bemutatása kategória nyertese lett. A Kossuth Rádió: A Regényes Történelem alkotóműhelye érdemelte ki a második díjat, a harmadikat pedig a Rádió Dabas Hangosportré című adása.

A Class FM Morning Show-jának készítői vehették át a szórakoztató és reggeli műsorok körében kiosztott díjat, de elismerést kapott a Juventus Rádió: Helló Budapest!-je is, valamint a Petőfin futó Talpra magyar! Az arculat és promóció kategóriában nevezettek közül a legjobbnak a Bartók Rádió Bayreuthi Ünnepi Játékok 2013 promócióját ítélte a szakmai zsűri, de díjazta a Kossuth Rádió műsorajánlóit és a Picur Rádió arculatát is.

Különdíjat kapott a Bartók Rádión futó Miénk a mikrofon! című műsor, a Lánchíd Rádión futó Magyarok – Gyimesfelsőlok, valamint a Pázmány Rádió Hello Tourist! című műsora is. Ugyancsak a különdíjasok között van a Kossuth Rádió Roma kulturális magazinjának alkotóműhelye, míg a legnépszerűbb rádió a 89.5 Music FM, a legkedveltebb műsorvezető pedig ugyanezen csatornáról Cooky lett. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság valamint az Antenna Hungária Zrt. támogatásával meghirdetett rádiós verseny célja a színvonalas rádiózás népszerűsítése és elismertetése mind szélesebb körben. Felhívásukra több mint száz nevezés érkezett.

 

Forrás: MTI