Nico Hülkenberg az idei évre a Sauberhez szerződött, ami nem feltétlen tűnt ésszerűtlen lépésnek figyelembe véve a svájci istálló 2012-es szereplését. Az új év és az új gumikeverék azonban nagyban befolyásolta a Sauber idei teljesítményét, ráadásul negatív irányba. A kiscsapat sehogy sem találta meg a góllövő cipőt, egészen addig, amíg újabb változás nem történt gumiügyben, az istálló pedig újból elre ugrott, Hülkenberg pedig néha Ferrarikat és Mercedeseket szorongatott.

Viszont hiába a későn jött jó szereplés, az anyagi gondok a svájciakat sem kerülték el és már a javuló tendencia előtt tudni lehetett, hogy Hülkenberg fizetése elmaradt, a német pedig lényegében jó kedvből versenyzi végig a szezont, hogy aztán dobbantson. Ez utóbbi eleinte úgy tűnt igen látványos lehet, hiszen a német neve felmerült a Ferrarinál is, ahol Felipe Massa helyét vehette volna át, de jött egy finn, aki keresztül húzta a számításokat.

Ezt követően a Lotus tűnt fel lehetőségként, az enstoniak azonban lemaradtak Hülkenbergről, mivel a német tehetséget ugyan tudott volna szállítani a csapathoz, 40 milliót azonban nem, bezzeg Pastor Maldonado.

Ezek után Hülkenbergnek két lehetősége maradt. Nem megy sehová, marad a Saubernél és bízok a jövőbeni támogatókban vagy visszatér egykori csapatához a Force Indiához. Végül az utóbbi valósult meg.

Az indiai alakulat Karácsony környékére ígérte, hogy bejelenti jövőévi versenyzőit, de úgy tűnik egy kicsit előre szaladtak. Azt még nem tudni, hogy ki kormányozhatja a másik narancs-fehér-zöld autót, jó eséllyel Sergio Perez lehet a befutó, de erre egyelőre várnunk kell.

Viszont a történethez érdekes adalék lehet, hogy bizonyos pletykák szerint Hülkenberg csak egy évet szeretne a Force Indiánál tölteni, utána pedig szívesen átvenné Fernando Alonso helyét a Ferrarinál, hiszen bizonyos pletykák azt is tudni vélik, hogy a spanyol 2015-ben visszatér a McLarenhez. Persze ezek csak szóbeszédek és egyelőre elég ha 2014-re fókuszálunk.

Szeri Csaba