Meseautózás a Bessenyeiben

December első napján igazi kuriózum előadást láthatott a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ nézőközönsége, a kecskeméti Katona József Színház társulata a Meseautót varázsolta a színpadra, erre pedig kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak voltak. A kezdés előtt néhány perccel már egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtérőn.
 

Kutason is ég az első gyertya

Székkutason Laurinyecz Mihály, esperes plébános áldotta, majd gyújtotta meg a település adventi koszorújának első gyertyáját, vasárnap délután. 

Szeretet és szerelem a Sámánvérben

A szerelem és a szeretet: ez a két érzelem uralkodik Fehér József Sámánvér című kötetében, amit vasárnap délután mutattak be a vásárhelyi Csúcsi Olvasókörben.

A Mars téri piacon már felragyogott a hit lángja

Szegeden, a Mars téri piacon ragyogott fel először a karácsony közeledtét hirdető gyertya, a hit lángja. Az ünnepségen Kondé Lajos, a dóm plébánosa és Gyimesi László önkormányzati képviselő üzent az adventi koszorút körülölelő tömegnek.

Találkozzon az Atlantisz Mikulásával!

A karácsony az év legszebb ünnepe. Ön gondolt már rá? Mészáros Antalné, az Atlantisz Fürdőszoba Stúdió, Népművészeti- és Ajándékbolt vezetője segítségével hasznos ajándékötletekkel várjuk szombatonként a Családi Magazin hallgatóit.

Meggyújtották az első gyertyát

Idén Szabó Zoltán Jenő gyújtotta meg a mindszenti Adventi Koszorú első gyertyáját. A plébános előbb megáldotta a kulturális központ előtti betlehemet, illetve a koszorút majd meggyújtotta a gyertyát. 

Magyarország lakossága számíthat a katasztrófavédelem segítségére

Két napon át tartó törzsvezetési gyakorlatot tartott csütörtökön és pénteken a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az országos társszervekkel együttműködve. A rendkívüli téli időjárási helyzetek kezelésére irányuló országos gyakorlatban kétszázötven szervezet mintegy háromezer fővel vett részt. A gyakorlatot követő sajtótájékoztatón a katasztrófavédelmi főigazgató kijelentette: Magyarország katasztrófavédelmi szervei felkészültek a télre, a lakosság okkal számíthat a segítségre. A gyakorlat feladatainak végrehajtásában a védelmi igazgatás Csongrád megyei szervezetei is részt vettek.

Elhunyt Paul Walker

A hollywoodi színész halálos autóbalesetet szenvedett azt követően, hogy egy jótékonysági rendezvényen vett részt szombat délután Los Angelesben.

Szegedre és Maroslelére is ellátogat a lappföldi Mikulás

Megérkezett Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás, akinek a repülőgépe szombat délelőtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A lappföldi Mikulás idén is több magyar városba – így Szegedre is – ellátogat, hogy megajándékozza a gyerekeket.

Földrengés volt Baranyában

Földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Adventre készül Vásárhely

Karácsonyi hangulat hatja át Hódmezővásárhely belvárosát, ahol állnak a karácsonyi vásár pavilonjai a Dr. Rapcsák András úton, ünnepi díszkivilágításba öltöztek a kandeláberek és az épületek. A sétálóutcán felállított városi adventi koszorún az első gyertyát Almási István polgármester és Vida Péter, a kecskeméti Katona József színház színművésze gyújtja meg december 1-jén, vasárnap délután fél hatkor.

Adókedvezmények 55 év felett

Milyen munkaügyi, illetve adóügyi szabályok, kedvezmények vonatkoznak az 55 éven felüliekre a legújabb rendelkezések szerint? Válaszok a tovább mögött.

December 1. A magyar rádiózás napja

1925. december elsején du. 5 órakor a Rákóczi út 22. szám alatt ünnepélyes keretek között - 5 évvel és egy hónappal azután, hogy az Egyesült Államokban beindult az első rádióállomás -   szólalt meg az éterben a Magyar Rádió első hivatalos adása.  Az avatóünnepséggel, majd hangversennyel elkezdődött a rendszeres rádiós műsorsugárzás. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett.

5-ből 4 szám most 2 milliót ért

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a tovább mögötti számokat húzták ki.

Megújul a babakötvény

Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással ösztönzi a Start-számla megnyitását és a babakötvény vásárlását.

Ma kezdődik az advent

Ma kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.