Január 1-től minden járási székhelyen tervezik a szolgálat kiépítését, így a postaköltség, – amely jelenleg közel 100 millió forintot tesz ki évente -, a töredékére eshet vissza. A Nyílt nap során szerte a megyében 57 helyszínen több mint 30 partnerszervezettel együttműködésben legalább ötezer embert sikerül majd közvetlenül elérni. Bár minden program sajtónyilvános, az alábbiakban azon eseményekre hívjuk fel külön is a figyelmet, amelyeket kiemelten fontosnak találunk.

9.00    CSMKH-EXPO

A Hivatalok Nyílt Napja Csongrád megyében ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Megyeházán (Rákóczi tér 1). A CSMKH-EXPO az első olyan rendezvénye a három éve működő kormányhivatalnak, amelyen valamennyi szakigazgatási szerv együtt, egy helyen, hivatali körülmények között bemutatkozik: kihelyezett ügyfélfogadást tartanak reggel 9-től délután 3 óráig az épület aulájában. Az eseményt B. Nagy László kormánymegbízott nyitja meg. A hivatal vezetője ezen a sajtónyilvános eseményen összegzi az integráció eddigi tapasztalatait, különös tekintettel a közpénz-felhasználásra, és bemutatja a Csongrád Megyei Kormányhivatal saját kézbesítő szolgálatát.

10.00   „Mindenki értékes”- Állásbörze megváltozott munkaképességűeknek

A Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv a Vasas Szent Péter utcai (1-3 szám.) épületében várja az érdeklődőket, ott, ahol egyébként az orvosi felülvizsgálatokat is végzik. Most a szakértők mellett a munkaadók illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók is képviseltetik magukat, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben egymásra találjon ügyfél és foglalkoztató. De nem csak ők állnak az érdeklődők rendelkezésére, hanem az érdekképviseleti szervek is: a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének Megyei Egyesülete, a Siketek és Nagyothallók Csongrád Megyei  Szövetsége, Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei  Szövetsége, a Kreatív Formák Alapítvány és a Napraforgó Egyesület. A börzén látványos bemutatót tart öt terápiás kutya is. A kifejezetten a vakok és gyengén látók illetve mozgáskorlátozottak segítésére fejlesztett, terápiás kutyák rendkívül értékesek: a megfelelő segítő szintet két éves korára éri el az állat, ekkorra már négy millió forintba kerül.

13.30   „Okmányirodai csobbanás bajnok ügyintézőkkel”

Minden bizonnyal a Szeged Járási Hivatal (Szeged Huszár u 1.)  okmányirodájának programja fogja a legnagyobb érdeklődést kiváltani, ahol az A-HÍD Szeged vízilabdásai válnak néhány óráig okmányirodai ügyintézőkké:13.30-tól 15.00-ig segítenek, többek között személyi igazolványt készítenek a Juhász Gyula Általános Iskola 8. osztályosainak. 14.00 órakor a járási hivatal munkatársai sajtónyilvánosan, a kormánymegbízott és a vízilabdás vendégek jelenlétében fogják átadni azokat az adományokat, amelyeket a Nagycsaládosok Egyesülete számára gyűjtöttek az elmúlt hetekben.

16.00 Lakossági fórum Csongrádon

A Polgármesteri Hivatal Galéria nagytermébe (Kossuth tér 7.) dr. Holubán Csilla, a Csongrád Járási Hivatal vezetője hívott össze fórumot, ahol tájékoztatást ad a lakosságnak a hivatal működésének első évéről. A rendezvényen részt vesz a járási hivatal minden szakigazgatási szervének vezetője, a járáshoz tartozó települések polgármesterei, és B. Nagy László kormánymegbízott is.

A nap folyamán megyeszerte több tucat program lesz, többek között rajzpályázat, KRESZ vetélkedő, rendhagyó osztályfőnöki óra a Kormányablakban, épületszemle, tájékoztató előadássorozat, tejüzem-látogatás. A szervezőket is meglepte az érdeklődők nagy száma: Csongrádon például csak a járási hivatal által meghirdetett rajzpályázatra 264 diák nevezett, de a nap folyamán a különböző programokon megfordulók száma meg fogja haladni az ezret. A Nyílt nap fogadtatása mindenütt hasonló volt: az iskolák, szakmai- és érdekképviseleti szervezetek készséggel vettek részt a Nyílt nap eseményeinek szervezésében. A Kormányhivatal vezetése ezúton szeretne köszönetet mondani mindenkinek a segítő közreműködésért.

 

Forrás:

Varga Márta

kommunikációs vezető