November 22-én este 8 órakor zárult a nevezés a XII. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokságra. Dancsók Zoltán szervező elmondta, nagyon nagy sikerrel zárhatták a nevezési időszakot, hiszen a tornára 55 csapat jelentkezett összesen. Ebből a 35 év fölötti korosztályban 8 csapat kezdi meg a játékot már szerdán.

##audio:1032##

A magas jelentkező szám miatt a nyílt kategóriában indítani kellett egy plusz ligát, mivel ott hét csapat adta le a nevezését – tette hozzá a szervező. Hétfőn este a csapatkapitányok jelenlétében megtörténik a sorsolás, majd szerdán a 35 év felettiek, míg a hétvégén a többiek kezdik meg a mérkőzéseket.

Dancsók Zoltán elmondta, kemény küzdelmekre kell számítani, hiszen az A és a B kategóri egyre jobban kezd kiegyenlítődni, valamint az új jelentkezők miatt sok az ismeretlen játékos, akik még okozhatnak meglepetéseket.