A magyar Országgyűlés a tavalyi évben minősítette november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. A határozat alapján arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, illetve akiket koholt vádakkal hosszú évekre száműztek a Gulag rabtelepeire.

Hétfőn délután egy órától egy megrázó történetet ismerhetnek meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont rendhagyó tanóráján résztvevő diákok. A jelenleg Nagymágocson élő Horváth László maga mondja el a fiataloknak, hogyan szakították el családjától a szovjet hatóságok, fosztották meg magyarságától és miként került haza szülőföldjére. Az 1942-ben született Horváth Lászlót szülei a második világháború végén az Ungváron élő rokonok gondjaira bízták. 1945-ben a nagyszülők úgy döntöttek, hogy hazatelepülnek Magyarországra. A határátlépés során a szovjet katonák a nagyszülők kezéből kiragadták az ekkor három éves Lacit, őket pedig fegyverrel kényszerítették a magyar területre való átlépésre.

Horváth Lászlót ezt követően az ungvári gyermekgyűjtő táborba hurcolták. 1945. októberében átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelő intézetbe. Itt végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, olajipari középiskolába. 1959-től 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott.

Először hat éves korában jutott tudomására, hogy ő magyar. A gyermeknevelő intézetben dolgozó egyik tanárnő súgta fülébe, azzal a megkötéssel, hogy tartsa titokban. Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszttel, ekkor lett számára végérvényűen nyilvánvalóvá magyarsága. A forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezően kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Így vehette fel a kapcsolatot édesapjával, és végül hazautazhatott Magyarországra.

Hazakerülését követően meg kellett tanulnia a magyar nyelvet, és a mindennapokban való eligazodáshoz szükséges ismereteket is el kellett sajátítania. Ennél is nehezebb volt számára, hogy édesapjával felnőttként kellett kialakítani az apa-fiú kapcsolatot. A Kádár rezsim nem tűrte a “baráti” szovjetek által elkövetett embertelen történetek létezését, ezért Horváth Lászlónak és családjának a vele történtekről egészen a rendszerváltásig hallgatnia kellett.

 

Forrás:

Elek András