Az SZMSZ módosításra egy törvényváltozás miatt volt szükség. – Önkormányzatunk székhelye eddig a Bajcsy utca 70. szám alatti iroda volt, amit a törvény miatt át kellett helyezni a helyi önkormányzathoz, de az irodánk maradt, és ugyanúgy működik tovább, mint eddig – mondta az elnök.

A Román Nemzetiségi Önkormányzat éves költségvetése igen szűkös, kicsivel több, mint 300 ezer forintból gazdálkodnak. Főleg kultúrára és hitre helyezik a hangsúlyt.

– Anyagi lehetőségeink miatt még nem tudunk túl sok programot tartani, ezért a szegedi önkormányzattal közösen is szervezünk rendezvényeket – tette hozzá Pojnárné Benye Anna.

Idén első alkalommal rendezték meg a Keresztény Költészet Napját, de a március 15-i népzenei találkozón is jelen voltak.

Kérdésünkre, hogy mekkora ez a közösség, az elnök elmondta, 30-40 főről tudnak a városban, de vannak „rejtőzködők”, illetve a 30-40 főből sok fiatal külföldre ment dolgozni az utóbbi 1-2 évben, így leginkább a középkorúakkal számolhatnak.

A.S.