Szombat este fél 7-kor már megérkeztek az első vendégek a balástyai Rendezvényházba, a XIII. Böllérbálra, hogy aztán hajnalig jól érezzék magukat.

Az érkező vendégeket többek között Kiss József alpolgármester a Böllérfesztivál egyik megálmodója fogadta egy kis aperitif társaságában. Az idő elteltével a hatalmas terem szépen megtelt és mindenki elfoglalta a helyét, eközben a makói Party Zenekar már ízelítőt adott a zenei szaktudásából.

Fejes Ferenc, a zenekar billentyűs-énekese a promenad.hu-nak elmondta, hogy nem először járnak a településen, korábban szilveszterkor már szórakoztatták a közönséget egy másik helyszínen és az ottani jó hangulat és kiváló zenélés végett a mostani Böllérbálra is meghívást kaptak. A srácok széles repertoárt ígértek, ami maradéktalanul megvalósult, a dalok között mulatós, csárdás, tangó és keringő is akadt, de lassabb zenére is táncolhattak azok, akik kedvet éreztek magukban, belőlük pedig nem volt hiány. A tánctér már a vacsora előtt megtelt, az étkezést követően pedig, ha lehet még többen ropták a táncot.

A megnyitó beszédében Ujvári László polgármester köszöntötte a vendégeket köztük Farkas Sándor országgyűlési képviselőt és feleségét, valamint a környék településeinek megjelent polgármestereit, köztük Sánta Ferencet Csengeléről valamint Máté Gábort Pusztaszerről. Rajtuk kívül Dobai János a testvértelepülés, Torda polgármestere is ellátogatott a bálra, de természetesen a balatonakaliak sem maradhattak ki a sorból, hiszen ők már pénteken megérkeztek.

Ujvári László külön köszönetet mondott a Rádió 7-nek és a promenad.hu-nak, valamint Égető Gyula cég- és szerkesztőségvezetőnek a támogatásért és, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

A vacsora előtt, a férfiak legnagyobb örömére, a Hayat Hastánc Egyesület tagjai is tartottak egy előadást, amelyben többféle táncot is bemutattak.

A műsorok és a felkínált aperitifek után természetesen a résztvevők étvágya is megjött és nem is kellett sokat várni a ragulevesre, amelyet bőséges vegyes sültes tál követett, de a szervezők a sütemény adagról sem feledkeztek meg.

Fél 11-kor az est sztárvendége Kónya Krisztina, a Szegedi Nemzeti Színház magán művésze is operettezett egy hibátlant, a közönség legnagyobb örömére. A műsor alatt akadt, aki táncra perdült, néhányan pedig együtt énekeltek a művésznővel, akit többször visszatapsoltak.

Az elmaradhatatlan tombola sem maradt ki a sorból, a remek nyereményekért pedig többen is harcba szálltak, igaz a szelvények megvásárlása és Kónya Krisztina előadása után a tánctér ismét gyorsan megtelt, a makói Party Zenekar pedig nem volt rest és mindenkit jól megtáncoltatott.

Szeri Csaba