Új jogosítványrendszer – Most szállj be!

Az eddigi maximum 34 lóerős gépekre érvényes „A korlátozott” helyett az új, fokozatos jogosítványrendszerben megjelent az A2 kategória, mellyel már 48 lóerős motorkerékpár is vezethető. Mi változott még a jogban? És vajon kihez milyen motorkerékpár illik? 

F1: Meg van a negyedik

Sebastian Vettel Indiában is jött, látott és győzött, ezzel pedig végérvényesen bebiztosította első helyét a 2013-as Forma-1-es világbajnoki idényben. A Red Bull Racing istálló pedig úgy szintén megvédte konstruktőri bajnoki címét, a többiek pedig csak azt mormolják a bajszuk alatt, hogy: "Majd jövőre."

Az embertelen időkben is ember maradt

Hiába volt alpolgármester és igazgató, mindig csak egyszerű gazdálkodónak vallotta magát Rostás János, a székkutasi R-Kutas Kft. nyugalmazott ügyvezető igazgatója, akivel Égető Gyula beszélgetett a Rádió 7 októberi Szőttesében.

33 milliárd forintos országos útfelújítási program kezdődik

Harminchárom milliárd forintos útfelújítás indul, melynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit – jelentette be vasárnap Leányfalun az infrastruktúráért felelős államtitkár.

Évet értékelt a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat

Eredményes a 2013-as év a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat számára – hangzott el a szervezet szombaton, a katasztrófavédelem kishomoki bázisán megtartott közgyűlésén, amelyre a szakszolgálattal együttműködő szervezetek, így a katasztrófavédelem és a rendőrség képviselői is meghívást kaptak.

Aknagránátok Ambrózfalván

Szombat délután az ambrózfalvi Dózsa György utcában málna ültetésbe vágott az egyik ott lakó férfi, amikor három 50 milliméteres aknagránátot talált.

A kolbászkészítő verseny eredményei

A Kolbászfesztivál honlapja nyilvánosságra hozta az idei kolbászkészítő verseny eredményeit. Szombat este hat órakor minden sátorban külön hirdették ki a nyerteseket.

A németek még mindig sokat gondolnak Piroskára

Nem Puskás, nem a paprika és nem az Omega – de akkor mi az, amire még mindig gyakran gondolnak a németek, ha Magyarországról van szó? A „Tschikosch, Gulasch, Puszta, Piroschka” ismert felsorolása a Magyarországgal kapcsolatos német sztereotípiáknak, de talán nem mindenki tudja, hogy Piroschka nem a paprikára utal, hanem a hódmezövásárhelykutasipusztai állomásfőnök gimnazista lányára, akit a Gyakran gondolok Piroskára című regény, majd az ebből készült film tett ismertté. Hatvan év elszelelt, de a németek még mindig sokat gondolnak Piroskára.