A rezsicsökkentés folytatásáról dönt az Országgyűlés

Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. Hétfőn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében, kedden a katasztrófavédelmi törvény módosítását tárgyalják, szerdán az igazságszolgáltatás csúcsszerveinek tavalyi tevékenységét értékelhetik.

Leégett egy iroda

A beol.hu értesülései szerint leégett egy iroda Gyomaendrődön, személyi sérülés nem történt.

Egyre közelebb az álomhoz – Galériával!

A mindszenti Ölelő Karok Nagycsaládos Egyesület álma, hogy egy ugráló várral bővítse játékparkját. A cél eléréséhez idén is megrendezték estjüket, melyre a helyi kulturális központban került sor. A est témája a vadnyugat volt. 

F1: Vettel megint nyert, de most előznie is kellett

A tegnap KERS problémákkal küzködő Sebastian Vettel nyerte a Japán Nagydíjat. Mögötte csapattársa Mark Webber és a remekül versenyző Romain Grosjean végzett. A német ugyan még nem védte meg a címét, de ez csak idő kérdése.

Pofozkodás a parkolóban

Az egyik szegedi söröző parkolójában adok-kapok alakult ki szombaton, komoly sérülés nem történt, de a sörözés helyett kihallgatásra mentek a résztvevők.

Vigyázat! Óriási buktató a rokkant nyugdíjas korúaknak

Sokat bukhat az a rokkantsági ellátásban részesülő magánszemély, aki azt gondolja, hogy miután betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjasra változik a státusza. Az átminősítést ugyanis kérni kell, anélkül nem módosítja a besorolást nyugdíjbiztosító. A mulasztás akkor okozhatja a legnagyobb galibát, ha a nyugdíjas korú magánszemély vállalkozóként tevékenykedik, és csak a kiegészítő tevékenységet folytatókra vonatkozó közterhet rója le, miközben a státusza szerint nem minősül nyugdíjasnak.

Vasárnap estig marad a meleg

Nyugat felől fokozatosan beborul az ég, éjszaka főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén valószínű több helyen zápor, helyenként zivatar.

Úszás: Hosszú Katinka bespájzolt érmekből

Hosszú Katinka nagyszerűen kezdett Moszkvában, az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának harmadik állomásán, melynek első, szombati napján hat döntőben volt érdekelt, egyet megnyert, de a többiben is érmet szerzett.