Az eseményen részt vett Bíró László katolikus tábori püspök, Oberlander Báruch rabbi és Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus püspök. A találkozón minden történelmi egyház kimondta, hogy élet és élet között nem lehet különbséget tenni.

##audio:896##

Az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés azt a kérést fogalmazta meg az Európai Unió jogalkotói felé, hogy az EU ne támogasson anyagilag megfogant emberi életek, embriók elpusztításával járó kísérleteket.

Több mint egymillió európai állampolgár fejezte ki eddig egyetértését ezzel a gondolattal.
Magyarország a nemzeti minimum több mint háromszorosát gyűjtötte össze, így az Egy Közülünk messze a legsikeresebb Európai Polgári Kezdeményezés lett hazánkban az eddig indított kezdeményezések közül – mondta el Frivaldszky Edit.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye 2012 április 1-jén indult az Európai Unióban. Az új lehetőségen keresztül az uniós állampolgárok 1 millió aláírás összegyűjtésével – legalább 7 tagállamban teljesítve a nemzeti minimumot – jogszabálymódosítást kezdeményezhetnek az unió kompetenciájába tartozó területeken.

A kezdeményezés 2013. november 1-ig még aláírható a www.egykozulunk.hu oldalon.