Budapesten is bemutatkozik a legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legjelentősebb hazai kortárs művészeti seregszemle, a Vásárhelyi Őszi Tárlat. A Bartók Béla út 1. szám alatti Art IX-XI Galériában a jubileumi tárlat huszonegy díjazott művészének nyílik csoportos kiállítása; az elismerésben részesült alkotók egy-egy művel képviseltetik magukat a holnap délután nyíló tárlaton. Az eseményen Hoffmann Tamás Újbuda, valamint Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere mond köszöntőt, a kiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitja meg, közreműködik Berezvai Márta trombitaművész.

Az Őszi Tárlatok hazai képzőművészeti életben betöltött kiemelt jelentőségét tükrözik a kiosztott díjak. A hatvanadik tárlat fődíjasa Czene Márta festőművész lett. A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A vasárnapi hódmezővásárhelyi kiállítás megnyitón 21 elismerést osztottak ki: Felházi Ágnes festőművész a Magyar Művészeti Akadémia, Papageorgiu Andrea festőművész és Kotormán Norbert szobrászművész az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését vehette át. Endre Béla és Galyasi Miklós-díjban részesültek Kondor Attila és Szabó Ábel festőművészek; a Fiatal Festők Nívódíját Kovács Kitti nyerte el. Első alkalommal döntött az Őszi Tárlat zsűrije a Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjról: Jagicza Patrícia Linda egy éven át, havi százezer forint díjazásban részesül.

Az október 23-áig látható kiállításon Balázs Imre Barna, Bodor Zoltán, Bukor Tibor, Czene Márta, Csáki Róbert, Donka Gergely, Felházi Ágnes, Garamvölgyi Béla, Incze Mózes, Jagicza Patrícia Linda, Kondor Attila, Kotormán Norbert, Kovács Kitti, Kovács Lehel, Lőrinc Tamás, Nagámi, Papageorgiu Andrea, Pethő Anikó, Surman Viktor, Szabó Ábel, Szurcsik József alkotásait láthatja a főváros művészetkedvelő közönsége.

Forrás:

Elek András
sajtóreferens