László Dániel 1976-ban Budapesten született. Művészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2001-ben végezte, mestere Károlyi Zsigmond volt. 1999-től tagja a Fiatal Művészek Stúdiójának, 2001-től a MAOE-nak. 2003 óta a SENSARIA Képzőművészeti Egyesület elnöke. Az egyik legelismertebb hazai kortárs képzőművészeti csoportnak számító Sensaria tagjait maga köré gyűjtve számtalan alkalommal szervezett és rendezett kiállítást Hódmezővásárhelyen. A Vásárhelyi Festőszimpóziumból az évek során képzőművészeti szimpóziummá vált közös alkotómunka és kiállítások szervezője. Barcsay-díjban az ezredfordulón részesült, 2006-tól 2008-ig Derkovits ösztöndíjat kapott, valamint a Kogart tanulmányút ösztöndíját nyerte el. 2009-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlat Galyasi Miklós-díjával ismerték el., 2013-ben neki ítélte a tárlat zsűrije a fődíjat, a Tornyai-plakettet.

Munkásságáról Sturcz János művészettörténész az alábbiakat írta: László Dániel látszólag látványelvű, ún. realista festészetet művel. Valójában művészete erősen konceptuális jellegű, kettős értelemben is. Kiválasztott motívumai mindig szimbolikusak, személyes, történeti, filozófiai és spirituális jelentést hordoznak, s – még ha alkotójuk törekszik is a látvány minél tökéletesebb, klasszikusokhoz méltó megragadására – a kép végső értelme az érzéki benyomáson túl van.

A Tornyai János Múzeum földszinti termeiben közel ötven festményen keresztül járhatják végig a látogatók László Dániel “fény” felé vezető ösvényeit. A kiállítás három nagy téma köré épül: az otthon melege, a családi légkör harmonikus világával szemben az elmúlt fél évszázad tárgyi (rom)kultúrájának mementói, hideg épületbelsői állnak. De ezeken a lepusztult világot ábrázoló festményeken is hangsúlyos besütő napsugár. Bensőséges hangulatot árasztanak az El-Camino, illetve a Mária-út ihlette sorozatok, melyek spirituális és lelki tartalmamat töltik fel László Dániel műveinek nézőit.

A Tornyai-plakettes művész kiállítását Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök nyitja meg a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat vernisszázsát követően, október 6-án, vasárnap 13.30-kor a Tornyai János Múzeumban; a megnyitón közreműködik a Fandante Kamarakórus, vezényel Melegh Tamás.

 

Forrás:

Elek András

sajtóreferens