A DARPA által meghirdetett versenyek célkitűzése az volt, hogy szoftverrádiós eszközökre (ezeknél a rádióknál a jelfeldolgozás digitális úton történik) olyan eljárásokat dolgozzanak ki a csapatok, amivel egy adott frekvenciasávban több adatot tudnak átvinni, mint az ellenfelek.

Az alapötlet az volt, hogy a résztvevők olyan rádiós technológiákat dolgozzanak ki, amellyel különféle zavaró körülmények között is megbízhatóan továbbítják az adatokat. Ezt a területet egyébként manapság intenzíven kutatják, például a digitális átállás során felszabaduló frekvenciák lehetséges felhasználása kapcsán. A jövőkép pedig az, hogy a rádiós eszköz maga mérje fel környezetét, majd találjon szabad frekvenciát, kihasználatlan időt akár két analóg tévécsatorna között. Nyilván a DARPA-t elsősorban a katonai vonatkozások érdeklik, például, hogy miként lehet az ellenséges zavarás ellenére megbízható rádió-összeköttetéseket fenntartani. Vagy éppen katasztrófahelyzetben (földrengés vagy árvíz esetén, illetve amikor a mobilhálózatok összeomlanak) miként lehet gyorsan, tervezés nélkül rádióhálózatokat felépíteni úgy, hogy a különböző rendszerek egymásnak minél kisebb zavart okozzanak és megbízhatóan működjenek.

A szeptember 11-12-én zajlott kétnapos, “Spectrum Challange” néven meghirdetett rendezvény egyik versenyét, és az ezzel járó, 25 ezer dolláros pénzdíjat, a Vanderbilt Egyetemen működő ISIS (Institute for Software Integrated Systems) intézet csapata nyerte. A hír magyar vonatkozása, hogy a csapat vezetője Völgyesi Péter, oszlopos tagjai pedig a vendégkutatókként az ISIS intézetben dolgozó Maróti Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének docense – a végleges rendszer fő értelmi szerzője és elsődleges megvalósítója – illetve Horváth Péter, a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék docense voltak. Mellettük két, szintén magyar junior csapattag is hozzájárult a sikerhez.

A magyarok ilyen mértékű jelenléte a Vanderbilt Egyetemen persze nem egészen a véletlen műve. A tizenöt éve alakult ISIS intézetet ugyanis Sztipánovits Jánosprofesszor, az MTA külső tagja igazgatja, aki 1983 óta a Tennessee állambeli Nasheville-ben található egyetem munkatársa. Az intézet jelenleg mintegy 130 fős állományában 16 magyar kutató található, doktoranduszoktól kezdve egészen a professzori szintig bezárólag.

Forrás: szegedma