Szombaton délelőtt fogathajtó versennyel kezdődött a nap a Zrínyi utcai Lovas pályán, mindeközben pedig az iskolai sportcsarnokban ismét kinyitotta kapuit a mesébe illő kiállítás, ahol szebbnél-szebb zöldség és virágcsodákat nézhetett a közönség. A kompozíciók ezúttal is kiválóra sikerültek, a csarnok közepén egy kis tóval ékesített mini vízesés is helyet kapott, amit természetesen szintén zöldségekkel és virágokkal díszítettek, a látványtervezők tehát most is kitettek magukért.

Az udvaron természetesen most sem maradt el az ilyenkor szokásos veterán és technikai jármű kiállítás, illetve a kézművesek is elhúzták portékáikat, valamint az édesszájúak is megtömhették a bendőjüket a különféle nyalánkságokkal.

Délben, miközben a sátrak mögötti területen a bográcsban rotyogott az étel, a kíváncsiak megnézhették a II. Parasztolimpai résztvevőit is. A négy csapat, négy versenyszámban mérközött meg, melyek közt patkódobálás, szekérhúzás, talicskázás is szerepelt, míg a záró akkord egy igen érdekes feladat volt: a csapatok négy tagja egy-egy lécet kapott a talpa alá, amelyet hozzájuk erősítettek és így kellett, egyszerre és ügyesen mozogva beérniük a pár méterre lévő célba.

A színpadon délelőtt szintén megkezdődtek a programok. Az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub Tátika Népdalköra bizonyította, hogy a fantázia nevük egyáltalán nem a playbackre utal, hiszen szép és igazán kieresztett hangokat hallhatott a közönség, sőt meglepetés produckióknak is örülhettek a kilátógatok.

A folytatásban az urak legnagyobb örömére hastáncos hölgyek is érkeztek, akik többek között fátyoltánccal is kedveskedtek, a látvány pedig valóban önmagáért beszélt.

Szegedről a Gór Nagy Mária Színitanoda növedékei jöttek és készültek egy vidám kis előadással, míg Üllésről a Fonó Néptáncegyüttes látogatott el Balástyára, akik megpróbáltak csürdöngölős táncukkal behorpasztani a színpadot, ám szerencsére nem jártak sikerrel, ellenben a táncuk igazán lenyűgöző volt.

A testvér településről, Tordáról a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület érkezett, Bugyi Mónika, az egyesület elnöke elmondta, hogy mindig szívesen tesznek eleget az efféle felkéréseknek és persze a dolog kölcsönös a nagyobb rendezvényeken mindig meglátogatja egymást a két település.

Az énekhangra éhezők a The Gospel Train kórus pazar előadásával és “jól lakhattak”, ugyanis az Akócsiné Szabó Adrienn vezetésével érkezett csapat simán überelte azt, amit az Apáca-showban láthattunk. Sőt az est folyamán a kórus egyik tagja, a balástyai Krasznai Gíta a Kolitri együttessel közösen egy kisebb koncertet is tartott, amiért vastaps volt a jutalmak, ami nem is csoda, hiszen a Bastille Pompei feldolgozása csellóra és afrikai dobra átdolgozva igazán jól hangzott.

A nap és az est fénypontja pedig az operett előadás volt Horák Renáta, Liscsinszky Katinka, Szélpál Szilveszter és Kovács Szilárd szereplésével, akik kérdés nélkül kivívták a közönség szeretét.

A színpadon tehát nem volt megállás, de a sátrakban sem pihent senki, délután Bede Róbert, a TV Paprika sztárszakácsa tartott egy izgalmas látvány főzését, amelyre meglepetés vendéget is hozott magával még hozzá Szőke András, a népszerű humorista személyében. András és Róbert nem hazudolták meg magukat a főzést és a humort kötötték össze és több száz ember figyelmét sikerült ezzel elnyerniük. Szőke András portálunknak arról is beszélt, hogy egy ilyen rendezvényen nagyon jó alkalom arra, hogy az emberek együtt legyenk, közösséget építsenek és jól érezzék magukat, ami nagyon fontos. A humor és a főzés pedig csak segíthet ebben.

Bede Róbert egyébként egy remek receptet is megosztott velünk, amelyet Konyhatündér című műsorunkban Önöknek is tovább adunk.

Ujvári László, Balástya polgármestere a nap végén kifejtette, hogy elégedett a rendezvénnyel, hiszen a célok valóra váltak a kicsiket és a nagyokat is sikerült olyan programokkal lenyűgözni, amelyek miatt érdemes volt kilátogatniuk. A sok elégedett arc pedig csak tovább bizakodásra adhatott okot.

Jól bizonyítja ezt az is, hogy nem csak a helyiek éreztek késztetést arra, hogy részt vegyenek a rendezvényen, hanem Kistelekről, Pusztaszerről és a környékről is sokan érkeztek, de Kovács Natália például Kiskundorozsmáról jött és nem is először, hiszen korábban is volt már ezen a rendezvényen és mint elárulta eddig nem kellett csalódnia.

A XIV. Balástyai Zöldség-, Virágfesztivál és Lovasnapok vasárnap sem tér pihenőre, ugyanis 8:30-tól Ünnepi Szentmisére várják a hívőket, majd pedig 9 órától benépesül a Zrínyi utcai Lovaspálya, ahol díjugrató versenyt láthat a nagyérdemű.

Szeri Csaba