A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program „Környezetbarát vízgazdálkodás sík területen” – “Environmentally friendly water management in plain areas”, röviden “e-WAM” című, HUSRB/1203/121/237 kódszámú projekt sajtótájékoztatójára került sor pénteken, az ATI-VIZIG Szentesi Szakaszmérnökségén.

Az eWAM projekt két országban, két vízfolyást érint: Szerbiában a Jegricska folyót, míg Magyarországon a Kurca-főcsatornát. A Jegricska és a Kurca fontos feladata, hogy a térség belvizeit és használt vizeit összegyűjtse, és azt károkozás nélkül elvezesse – kezdte a sajtótájékoztatót Priváczkiné Hajdu Zsuzsanna, projektmenedzser.

##audio:849##

Elmondta, a két vízfolyás partvonala mentén jellemzően termőföldek húzódnak, így jelentős terhelést jelentenek a vizek számára a földekről, a csapadékkal érkező hordalékok és tápanyagok, amely a mederben lerakódva elősegíti a növényzet gyors növekedését. Ez feliszaposodást okoz, amely csökkenti a meder vízszállító képességét – ismertette a problémákat a projektmenedzser.

A lerakódott iszap mennyisége mára már nagy, így a vízszállítási kapacitás is lecsökkent, a vízminőség pedig a kis vízmélység miatt leromlott. Mindezek mellett a kis vízszállító kapacitás megnöveli a térség belvíz-veszélyeztetettségét, valamint a vízminőség jelenlegi állapota veszélyezteti a növény és az állatvilágot – derült ki a sajtótájékoztatón.

A problémák megoldása érdekében idén februárban kezdődött meg a már fent is említett projekt, amely 598624 euróból valósul meg – mondta Kádár Mihály, az ATI-VIZIG műszaki igazgatóhelyettese, aki hozzátette, hogy ez az összeg fele-fele arányban oszlik el a magyar és a szerb oldalon. A két vízi létesítmény teljes körű monitoringozására – kémiai és biológiai vizsgálatára – és kotrásra vonatkozik.

##audio:848##

– Mindkét vízfolyásnak a teljes körű vizsgálatára sor kerül. A vizek belvízelvezetésre, öntözésre, horgászatra, termálvíz fogadására és továbbítására is alkalmas, így minden szempontból fontos, hogy teljes mértékben ismerjük a vizek kémiáját, biológiáját, valamint, az is nagyon fontos, hogy a kiépített műtárgyaknál annyi vízmennyiség folyjon át amelyre a rendszerben szükség van – mondta Kádár Mihály, aki zárásként hozzátette, hogy a projekt várhatóan 2014. július 31.-én fejeződik be.

A magyarországi és a szerbiai fél részére a mostani együttműködés lényege a csatornák mezőgazdasági hasznosítása. A kis és nagy mezőgazdasági üzemek, illetve a településeknek az árvízveszély elhárítása, valamint a megfelelő mennyiségű víz szavatolása az öntözéshez.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a magyar oldalon a műszerbeszerzésre már sor került, a monitoring vizsgálatok elkezdődtek, de a kotrás előtti mintavételek is megtörténtek már. A kotrási munkálatok pár nap múlva kezdődnek – mondta a projektmenedzser. A Kurca medertisztítása és kotrása 2893 méter, míg a Jegricska esetében 6123 méter hosszan történik meg.

##audio:850##

Micskei János, Vode Vojvodine vízgazdálkodási közvállalat fejlesztési részlegének igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Jegricska folyóhoz az elmúlt 30 évben szinte nem volt hozzányúlva. Kisebb tisztítási munkálatokat végeztek, de ez nem volt elegendő, ahhoz, hogy a fennálló probléma megoldódjon. „Ha nem tennénk a folyó megmentése érdekében, akkor az hamarosan halott folyóvá változna” – mondta Micskei János, aki fő problémaként említette, hogy egyre kevesebb a víz a folyóban.

A projekt vezető partnere a Vode Vojvodine.

Projektben résztvevő partnerek a magyar részről az ATI-VIZIG (Szeged), míg szerb oldalról a FEP (Újvidék).

A projekt keretében elvégzésre kerülő főbb tevékenységek:

A szerb oldalon a Jegricka folyó 44 015-37 892 km szelvényei közötti kotrási munkálatok, a munkálatok előtt, közben és után monitoring (vízminőség és biológiai), majd az eredmények kiértékelése történik.

A magyar oldalon a Kurca-főcsatorna 1 857-4 750 km szelvényei közötti kotrási munkálatok végzése, előtte, közben és utána monitoring (vízminőség és biológiai), majd az eredmények kiértékelése, PR (kommunikáció) – eredmények bemutatása szoftver megoldás, web-site az eredmények közös bemutatására.

Antal Sándor