Szeptember 14-én immár a második napjához érkezett a nyolcadik Hódstock Fesztivál Hódmezővásárhelyen.

–  A péntek este hatalmas sikert aratott, rengetegen szórakoztak a rendezvényen. Szombaton is számos zenekar lépett a színpadra, például a Vatafaka és a Srégan együttes, de ki kell emelni Antonia Vai-t, aki Svédországból érkezett, és nemzetközivé varázsolta a rendezvényt – nyilatkozta portálunknak Sulyok Zoltán, a Zöld Szikla Művészet- és Természetvédő Alapítvány elnöke, a Hódstock Fesztivál egyik főszervezője.

A koncerteken minden korosztály képviseltette magát, kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat az est folyamán.

Szokásunkhoz híven kiváncsiak voltunk a látogatók véleményére is. A közönség soraiban találkoztunk Döme Ferenccel, aki elmondta, nagyon jónak tartja a vásárhelyi fesztivált, főleg a társaság miatt. Ferenc minden évben részt vesz a rendezvényen, barátaival ilyenkor több napos bulit szerveznek.

Megyeri József