Az „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című pályázati kiíráson közel tízmillió forintot nyert a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány – erről tartottak sajtótájékoztatót péntek délután a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.

– Az iskola egyik régi álma teljesült, ugyanis már évek óta pályáztunk egészségfejlesztő projektre. Tavaly tavasszal kerestük meg az alapítványt, ugyanis oktatási intézmény nem adhatott be pályázatot. Nagy örömünkre  vállalták, hogy a partnereink lesznek – kezdte a sajtótájékoztatót dr. Kádár Péter igazgató.

– A pályázat hat fő egészségfejlesztési terület köré épül: a dohányzás megelőzésére és dohányzásról való leszoktatásra, a drog- és túlzott alkoholfogyasztás megelőzésére, a stressz-kezelésre, lelki egészség megőrzésére, az egészséges táplálkozásra, energiaegyensúly megtartására, a rendszeres testmozgásra, valamint az életvezetési kompetenciákra – mondta dr. Berényi Károly, az Alapítvány alapítója, a projekt szakmai vezetője. Hozzátette, a pályázat célcsoportja a város 12-19 év közötti korosztálya, ezért elsősorban a középiskolai diákok, például a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulóinak részvételére számítanak a 2013.szeptember eleje és 2014. május vége között megvalósuló programokon.

A résztvevő tanulók elsősorban havi rendszerességgel tartott csoport- és klubfoglalkozások keretében gazdagíthatják ismereteiket, illetve hasznos egészségmegőrző módszereket ismerhetnek meg. Az egyes témaköröket egy-egy szakmai előadás fogja bevezetni. Ezen kívül gyakorlati tréningek, sportbajnokság, valamint rajzverseny is színesíti majd a programokat.

Berényi Gabriella, az Alapítvány önkéntes segítője, a projekt koordinátora elmondta, tanárokat és védőnőket kérnek fel, hiszen ők azok, akik a gyerekekkel legjobban szót értenek.

Megyeri József