Már délelőtt elkezdődtek a programok a Szent István téri parancsnokságon, amelyeken a szülők és gyerekek közösen szórakozhattak. A az udvaron felállított ugráló vár mellett csapatjátékok és ügyességi feladatok tették próbára a gyerekeket, akik lehetőséggel élve közelről is megszemlélték a szertárban álló gépjárműveket, és fel is próbálták a védősisakokat.

A bográcsban főtt pörkölt közös elfogyasztását követően az események folytatódtak a programok, amelyek igazi célközönsége továbbra is a gyerekek voltak, akik örömmel fogadták a bohócok műsorát is.

A nap folyamán a vidámság mellett a szolgálatban lévő állomány folyamatosan ellátta szolgálatát, biztosította a riaszthatóságot.

Forrás: katasztrófavédelem