Dr. Buzás Péter polgármester a köszöntő után a sajtó munkatársainak elmondta, Lajos bácsi életútja példa lehet a makói fiatalok számára. Makóra érkezése után hamar részt vállalt a közéletben, tanácselnök-helyettesként a rendszerváltást segítette, a vagyonbizottság elnökeként pedig gyarapította Makót. Ismertsége és tekintélye mai munkájában, a víziközmű társulat elnöki tisztében is segíti.

A város nyugalmazott főállatorvosa 1933-ban született Gyorokon, Arad megyében. 1959-ben, az egyetem elvégzése után került Makóra. Első munkahelyén maradt egészen nyugdíjazásáig. Állatorvosként magas szintű szakmai tudással, odaadással segítette több évtizeden át az állattenyésztő makóiak munkáját, gyógyította állataikat. 1975-től mint városi főállatorvos irányította és felügyelte a város és térsége állategészségügyét, egészen 1995-ig, nyugdíjba vonulásáig.

A munkája során szerzett ismertségét is használva, az emberek gondjainak enyhítésén fáradozva jelentős közéleti szerepet vállalt városunkban. 1962-ben került az akkor még több mint 60 tagot számláló tanácshoz a helyi KISZ-titkár unszolására. Innentől fogva több évtizedet tanácstagként, majd társadalmi megbízatású tanácselnök-helyettesként, 1989 után pedig önkormányzati képviselőként tevékenykedett szűkebb pátriája, Gerizdes és az egész város érdekében.

Közéleti munkája során választói érdekeit szem előtt tartva vett részt a várospolitikában. Józan ítélőképességét kamatoztatta a képviselő-testület Tulajdonosi-, Művelődési-, valamint Pénzügyi Bizottságában. Mint elmondta, ma sem tud úgy az utcákon sétálni, hogy ne a települési képviselő szemével nézné a dolgokat.

A rendszerváltozás után újjáéledt makói művésztelep pártoló tagja a kezdetektől fogva. Mint mondja, ez a telep erdélyi művészeket segített, neki pedig jólesett velük egy társaságban lenni, a közös dolgokról szót váltani. Természetes lett, hogy munkájukat anyagilag is támogatja képeik, alkotásaik megvásárlásával.

Dr. Nagy Lajos 1999-től Makó Város díszpolgára. 2002 augusztus 19-én Budapesten, a Duna-palotában dr. Lamperth Mónika belügyminisztertől a Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany fokozatát vette át.

Pihenni, kikapcsolódni mostanában a kertes házába, ahogy ő mondja, a tanyájára jár át, ahol állatok is vannak, a kis földön pedig munkálkodni is lehet. De az is jó, hogy még ma is akad tennivalója a szennyvízcsatornázást koordináló társulat elnökeként.

Forrás: www.mako.hu