A Magyar UFO Kutató Szövetség márciusban levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Hende Csaba honvédelmi miniszterhez azt kérve, hozzák nyilvánosságra a magyarországi UFO eseményeket és a magyarországi UFO aktákat.

Kalmár János, a szövetség elnöke az ATV-nek elmondta: Rengeteg páratlan felvétel illetve szemtanúk igazolják, hogy „az idegenek Magyarországot is rendszeresen felkeresik.” Kalmár szerint tavaly nyáron például Siófok környékén láttak egy azonosítatlan repülő tárgyat.


A Magyar Ufokutató Szövetség levele

Szintén tavaly, augusztusban egy győri házaspár észlelt egy furcsa, ellipszis alakú izzó jelenséget az égen. A férj – aki meg is örökítette kézi kamerájával az ismeretlen tárgyat – az RTL Klubnak azt mondta, nem tudja, mi lehetett a repülő jelenség, de abban biztos, hogy nem a Nap.

15-en írták alá

Az UFO Kutató Szövetség nevében 15-en írták alá a miniszterelnöknek és a honvédelmi miniszternek címzett levelet, többek között Nemere István író, Szilágyi Mária pszichológus, Knoll Gyula repülőezredes és Pataky Attila előadóművész.

Az aláírók

Pataky az ATV Startban korábban arról beszélt, hogy régóta tapasztalja: „párhuzamos” életet él: 12 éves korában egy gömbvillám becsapódott mellette, azóta tudja, hogy a hétköznapi életével párhuzamosan történnek különböző transzcendens események is. Mint mondta, egy ideig azt gondolta, ez csak vele van így, de ma már tudja, százezrek élnek át hozzá hasonlóan racionálisan nehezen magyarázható eseményeket.

Tépőzár az idegenektől

Csefkó Pál Tamás feltaláló szintén az aláírók között van. Mielőtt a földönkívüliekről beszélgettünk volna, az ATV Híradónak megmutatta egyik találmányát: a föld független áram hatékonyabb és olcsóbb, mint a hagyományos, ráadásul a víz alatt sem ráz. Csefkó Pál rögtönzött bemutatóval illusztrálta a találmányt: a saját maga által kifejlesztett akkumulátorra előbb rákapcsolt egy magas fordulatszámú fúrógépet és egy fűrészt: ezzel igazolta, hogy az akkumulátor rendkívül erős áramot ad le. Ezt követően rákötött egy 60 wattos villanyégőt, majd beletette egy vízzel teli akváriumba. A vízben izzó égőt ő és az ATV munkatársa is megfogta, kivette, visszarakta, ám az áram egyiküket sem rázta meg. (Figyelem: ilyen kísérletet senki ne próbáljon otthon utánozni! )

Csefkó az ATV-nek azt mondta: az, hogy ez az az áram nem ráz, csak egy „mellékes” tulajdonsága, a lényeg, hogy sokkal olcsóbb a jelenleg használatosnál.  A feltaláló úgy véli, sok találmányt az „idegenektől”, földön kívüliektől kapott az emberiség: „a tépőzárat, a lézert, az éjjel látó kamerát”, sorolt fel néhányat.

A Miniszterelnökség a Honvédelmi minisztériumhoz továbbította az UFO kutatók levelét, és azt írta, Hende Csabát jelölték ki válaszadásra. Végül nem a miniszter, hanem egy ezredes írt választ. Az ATV birtokában lévő levélben az áll, hogy  „a magyar honvédség nem rendelkezik UFO tevékenységgel kapcsolatos dokumentációval, valamint arra utaló információkkal, hogy az ország területén illetve légterében azonosítatlan repülőeszközök kerültek volna megfigyelésre.”


A Honvédelmi Minisztérium válasza

Az oroszok és az ufók

A globális gazdasági kérdéseken kívül a földönkívüliek is szóba kerültek idén Davosban a Világgazdasági Fórumon. Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök állítólag azzal a kéréssel fordult Obama elnökhöz a találkozón, tegye lehetővé, hogy a világ végre megtudja az igazságot a földönkívüli élettel kapcsolatban – mindezt azzal a fenyegetéssel tetézve, hogy amennyiben nem teszi meg, majd megteszi a Kreml maga. A téma megvitatására alkalmas lehet a fórum „X tényezők a természetben” kategóriája, amely a váratlan katasztrófákon kívül a földönkívüli élet felfedezésének lehetőségét is magában foglalja. Medvegyevnek a közelmúltban volt már egy emlékezetes ufós kiszólása: december 7-én egy televíziós interjú után arról beszélgetett a Ren TV riporternőjével, hogy valóban létezik-e egy olyan titkos iratgyűjtemény a földönkívüliekről, amelyet a nukleáris kódokkal együtt a beiktatásakor kézhez kap az elnök? A beszélgetést a bekapcsolva maradt mikrofonok és kamerák rögzítették, így rövidesen a videomegosztó portálokon bárki hallhatta, ahogy Medvegyev igennel válaszol Marianna Makszimovszkaja kérdésére. Sőt, a miniszterelnök ki is emelte, hogy az egész iratgyűjteményt a Földre látogató vagy itt tartózkodó ufóknak szentelték, akiknek a megfigyelésével Oroszországban is egy speciális alakulat foglalkozik.

Vlagyimir Putyin a földönkívüli életről még 2005-ben szűkszavúan csupán annyit mondott: „Ez a kérdés állami szinten nem létezik.”

És a brazilok…

Brazíliavárosban 1997-ben volt az első brazíliai globális ufófórum, ahol a résztvevők aláírták a „Brazília levél” nevű memorandumot, amelyet átadtak a brazil polgári és katonai hatóságoknak. Ez volt az Információ Szabadsága nevű kampány kezdete az ufókérdésben, amelynek eredményeként 2005-ben létrejött az első hivatalos találkozó a brazíliai civil ufókutatókat képviselő Brazil Ufókutató Bizottság (CBU), valamint a hadsereg képviselői és brazil katonai pilóták között. A tárgyalások eredményeként 2008-ban a katonaság nyilvánosságra hozta az első ufó dokumentumait, és megküldte azokat a brazil UfóMagazinnak és a Nemzeti Ufóarchívumnak – számolt be róla az ufomagazin-net.hu.

A dél-amerikai ország kormánya végül rendeletben kötelezte a légierőt, hogy nyilvánosságra hozzák a brazil ufóaktákat. A kormányrendelet szerint a légierőnek, a katonai és kereskedelmi pilótáknak valamint a repülésirányító személyzetnek továbbra is dokumentálnia kell minden ufóészlelést. Ezeket, és minden korábbi aktát, képet, és videót át kell adnia a Rio de Janeiróban található Nemzeti Archívumnak. A szakaszosan közreadott anyagokhoz nemcsak a kutatók, hanem a nagyközönség is hozzáférhet – írta az MTI.

66 éve

Amerikában idén egy három napos fesztivállal, a Roswell UFO Fesztivállal emlékeztek meg arról, hogy 66 évvel ezelőtt Új-Mexikóban életre kelt az ufó-legenda – írta a Huffington Post. 1947. július elsején egy ismeretlen tárgy lezuhant az égből egy farm közelében, és a törmelékei szétszóródtak. A farm tulajdonosa értesítette a hadsereget. A törmelékeket összegyűjtötték, és úgy írták le őket, mint ragyogó roncsok, gumi-darabok, illetve szuper-ellenálló alufólia.

1947. július 8-án kiadtak egy sajtóközleményt arról, hogy a hadsereg egy repülő csészealjat talált. Közvetlenül ezután kiadtak egy másik közleményt, amely már azt állította, hogy a törmelék egy időjárás-figyelő szerkezetről származott.

Az 1990-es években a légierő kibocsátott két újabb jelentést, amely szerint a törmelék egy titkos program miatt került a farm közelébe, és a tárgy a szovjet kísérleti atomrobbantásokat észlelte volna. Az idegen testeket pedig úgy magyarázták, hogy azok baleseti tesztbabák voltak valójában, amelyeket katonai kísérletekhez használtak fel.

Az idei fesztiválon ifj. Jesse Marcel, aki 11 éves volt a történtekkor, arról beszélt, hogy a törmelékeken szimbólumok, írásjelek voltak, amelyekről először azt gondolta, egyiptomi hieroglifák, közelebbről azonban inkább mértani szimbólumokhoz hasonlítottak. „Furcsa volt” – jegyezte meg.

atv.hu