262 alkotás lesz a hatvanadik Őszi Tárlaton

Két napos tanácskozást követően döntött a jubileumi 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat tizenkét tagú zsűrije arról, hogy mely 262 műalkotást láthatja a nagyközönség az október 6-án nyíló kiállításon - tájékoztatta portálunkat Elek András, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferense.  A legrégibb múltra visszatekintő kortárs, hazai tárlaton 194 művész alkotásai jelennek meg: 154 festmény, 32 grafika, valamint 76 szobrászati és plasztikai mű kerül kiállításra.

90 éves polgárát köszöntötte Hódmezővásárhely

A közelmúltban ünnepelte 90. születésnapját Borsi Péter hódmezővásárhelyi lakos, akit ebből az alkalomból Dr. Ónodi-Szűcs Gyula, a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati irodájának munkatársa köszöntött – tájékoztatott Bozsó Beáta, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

Két érem Domboriról

A Hód-Triatlon SE csapata az év legrangosabb triatlon versenyén vett részt a Fadd-Domboriban megrendezett Triatlon Fesztiválon 2013. augusztus 03-án. A Duna holtágánál tartott országos versenyen ez alkalommal is népes mezőnnyel képviseltette magát az egyesület, ahol versenyzőink minden korcsoportban érdekeltek voltak.

Vásárhelyi sikerek Szentesen

Augusztus 2-án, 3-án és 4-én a Szentesen megrendezett 3 napos X. Diapolo Kupán a Vízilabda Olimpiai Reménységek Tornáján a Hódmezővásárhelyi VSC három korcsoportban indult, és mindhárom csapatunk éremmel tért haza.

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen három helyen várható a vízszolgáltatás szünetelése.