Szász János filmje – amely júliusi nemzetközi premierje alkalmával elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját – Agota Kristof magyar származású svájci író regénye alapján készült. A magyarországi közönség szeptember 19-től a Budapest Film forgalmazásában láthatja az alkotást.
Az Oscar-díj szabályzata szerint Magyarország azok közül a magyar nyelven forgatott játékfilmek közül nevezhet egyet a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, amelyek 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között megjelennek a hazai moziforgalmazásban.
Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja – Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna – mellett Gárdos Péter filmrendező, Király István vágó, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró foglalt helyet. A döntés többségi szavazás útján született.
Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január végén a jelölteket, azt az öt játékfilmet, amelyek végül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó trófeáért versenyre kelhetnek.
A jelöltek listáját január 16-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 2-án adják át – immár 86. alkalommal – a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.
Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium), a magyar származású svájci írónő Agota Kristof negyven nyelven megjelent kultuszregényéből készült filmje, A nagy füzet (Le Grand Cahier) főszereplője egy tízéves ikerpár Gyémánt László és András alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.
A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával készült mozifilm nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel. A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét, Egy jobb világ, Ópium), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi is szerepel az új Szász-filmben. A nagymama szerepében a Nemzet Színésze címmel is kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska látható. A filmet az Oscar-jelölt osztrák operatőr, Christian Berger fényképezte, akinek munkásságát Michael Haneke rendezéseiből ismeri a közönség.
A Szász-film európai koprodukcióban készült a Hunnia Film Stúdió és a német Intuit Pictures gyártásában, az osztrák Amour Fou és a francia Dolce Vita Films részvételével az EU MEDIA Programja, az Eurimages és az Emmi kulturális államtitkársága támogatásával.
Bővebb információ található Szász János filmjéről a http://filmunio.hu/filmker1.php?lang=hu&id=988 oldalon.

 

MTI