A több mint fél évtizede hagyományteremtő céllal útjára indított fesztivál az országban megtalálható kiváló hazai árukat, szolgáltatásokat igyekszik bemutatni. A rendezők, a Pálma Reklámstúdió fesztiválszervezői olyan termékekre szeretnék az idén is felhívni a figyelmet, amelyek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője Magyarországhoz kapcsolódik, azaz hungarikumok.

Az idei, közel félszáz kiállító között találhatunk majd borászatot, pálinkaházat, hentesárut, és egyéb, a gasztronómiához szorosan kötődő terméket, ám nemcsak az ételek és italok kedvelőinek lesz érdemes ellátogatnia a fesztiválra: az érdeklődők megismerhetik a csipkeverők, bőrművesek, papucsosok és a többi, kézzel készített áruk mestereinek munkáját is.

Természetesen az idén is felvonultatják a „szegedikumokat”, azaz a szegedi  hungarikumokat is, mint amilyen a világhírű szegedi papucs, a paprika, a szőregi rózsa, valamint a makói hagyma, vagy a szatymazi őszibarack. A kulturális hungarikumoknak pedig a téren felállított színpad ad majd helyet.

A fesztivál négy napja alatt a Széchenyi tér lesz a központi helyszín, de a város több pontjain is találhatunk majd programokat. A Somogyi-könyvtárban augusztus 1-jétől látható a Hungarikumok – Szíjgyártók Kistelekről című tárlat, amely a Gyifkó-szíjgyártóműhelyből származó népi- és iparművészeti remekeket bemutató kiállítással csatlakozik a VI. Hungarikum Fesztivál programjaihoz.

Augusztus 8-án, csütörtökön délután 4 órakor a Széchenyi téren a Pavane táncegyüttes felvonulása nyitja meg a fesztivált, majd 20 órától a Rozsdamaró Zenekara rendez táncházat. Másnap a hagyományőrző együtteseké a főszerep, szombaton pedig már délelőtt elindulnak a programok: reggel elrajtol a veteránautó-verseny, majd a délután folyamán be is mutatják a járműveket, 18 órától pedig solymászbemutatót láthatnak az érdeklődők. Augusztus 11-én, vasárnap, a zárónapon veteránautó-kiállítással, este pedig Herczku Ágnes és Sinha Róbert koncertjével zárul a Hungarikum Fesztivál.

Forrás: szeged.hu