Állig felfegyverzett, páncélba öltözött lovagok, török és keleti népcsoportok ruházatát felöltő harcosok, papok és udvarhölgyek lepték el a Mátyás teret szombaton. A hagyományőrzők délelőtt a városon keresztülvonulva hirdették az alsóvárosi rendezvényt, amely a magyar hadtörténet egyik legemlékezetesebb győzelmét idézi fel: az országgyűlés 2011-ben a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. A csatát már nyolcadik éve színes rendezvényekkel ünneplik városunkban is.

Szegedi Kinizsi kerestetik

“Évről évre egy időutazás keretében idézzük fel ezt a magyarok számára is szívderítő történelmi eseményt. A szervezők is igyekeznek minden évben újabb elemekkel bővíteni a programkínálatot, idén látványos szablyás bemutatót tekinthettünk meg, valamint a török oldal életmódjával is megismerkedhettünk” – mondta az emléknap egyik szervezője, Kohári Nándor önkormányzati képviselő.

A hagyományőrzők az ellenfél mellett a tűző nyári nappal is kegyetlen csatát vívhattak, a harminc fok felett hőmérséklettel dacolva teljes harci díszben estek egymásnak a ferencesek falai alatt. Közelharci bemutatójuk mellett az íj használatára is okítottak a Szablya Iskolájának tanulói (hamarosan külön cikkben is bemutatjuk őket!), mellettük a Szent Longinus és Anno Domini Hagyományőrző Egyesületek fegyverzetét is a kezünkbe vehettük, hogy megtudjuk, milyen súllyal is kellett a csatában támadni és védekezni a katonáknak. Különleges tárlatvezetéseket indított a téren lévő Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont ez alkalomból kedvezményes belépővel, bemutatva a quadrumot, a gyógynövényes kertet, a refektóriumot, a sekrestyét és a templomot. Szeged Kinizsijétis keresték, akinek kerekek és súlyok emelésével kellett bizonyítania, hogy méltó a mitikus erejű történelmi hős nevére. A gyerekeket az Aranygyapjú Társulat és Gulyás Laci A csudálatos aranyhal című gyermekműsora szórakoztatta az arcfestők és játékok mellett.

Egyelőre csak fakarddal gyakorolt a téren a nyolcéves Kondás Tamás, de a szablyás bemutatót látva fellelkesült, hogy egy nagyobb, fémből készült fegyvert is a kezébe vehessen. Édesanyjával Kecskemétről érkeztek a szegedi rokonokhoz, de a tavalyi év után idén sem szerették volna kihagyni a nándorfehérvári kavalkádot. “A múlt évben is kint voltunk, a bemutató után pedig Tamásnak levetítettük az Egri csillagokat is. Hál’istennek nagyon szereti a történelmet, reméljük az ilyen rendezvények is hozzátesznek az iskolapadban tanultakhoz” – mondta az anyuka.

Nyugodtan sajnos még így sem alhatunk, a haza nincs megmentve Tamással, aki még édesanyja magyarázata ellenére is a török oldalon kívánna hadba lépni, mert az ő öltözetük jobban tetszett neki. Reméljük szavai nem jutottak a magyar tábor fülébe, az ellenséggel való cimborálás ugyanis már Nándorfehérvár idején is súlyos vétség volt!

Forrás: szegedma