Eldorádó földjére kalauzolta vendégeit a Szegedi Vadaspark szombaton és vasárnap: az állatkertbe ellátogatókat a hétvégén Dél-Amerika aranynál is értékesebb kincsével, gazdag állatvilágával ismerkedhettek meg. “Nagyon különleges ezzel a vidékkel a vadaspark kapcsolata, hiszen nemzetközi hírnevét is a dél-amerikai állatoknak köszönheti. A kezdetek óta igen sok ázsiai és afrikai példánnyal bővült az állomány, ettől függetlenül mindig is erős maradt a dél-amerikai szekció, és meghatározta az állatkert arculatát” – mondta el Endrédi Lajos gyűjteményi részlegvezető. A gyerekek az Oktatóközpont szomszédságában játékos módon is megismerkedhettek a kontinens jellegzetes állataival, kedvük szerint tarkára színezhették a papagájt és lenyírt alpakaszőrből “öltöztethették” fel a rajzolt tevefélét. A már ismert fókatréning mellett pókmajmok és örvös pekarik, valamint ormányos medvék etetését is figyelemmel kísérhettük, valamint nagy sikere volt a “tatu-tapinak” is, az övesállat a Terrárium-házban naponta többször is fogadta rajongóit.

Nem csak az erszényes állatok, de az általános ízlés alapján kissé alacsonyabb cukiságfaktorral bíró hüllők sem maradtak simogatás nélkül, kígyót-békát foghattak a bátrabbak a terráriumban. Megismerkedhettünk többek között Sörtével, a szakállas agámával is, melyet Szeged belvárosában találtak és juttattak el a vadaspark gondozóihoz, valamint egy egészen nyugodt ausztrál levelibékát is végigtapogattak a kíváncsi kezek.

Az egész napos programsorozatot több izgalmas esti esemény is követte: a szürkület után is kint maradók megtekinthették a vadaspark két legnagyobb macskaféléjének fejedelmi lakomáját is: az oroszlán és a jaguár a hőségre való tekintettel hideg “húsfagyit” kapott gondozóitól. A Bocsok Bábcsoport speciális, UV fénnyel megvilágított előadását is megtekinthették az érdeklődők, majd szabad volt az út a park különleges hangulatú éjszakai felfedezésére – sokan este 11 óra utánig csatangoltak zseblámpával a kezükben a nyugovóra térő állatkertben.

Forrás: szegedma