Június 21-én, pénteken délután kezdődött el a 7. LÖSZ Fesztivál, az esti programokra teljesen megtelt a Tájház és környéke, a rendezők nagy örömére rengetegen látogattak ki a rendezvényre. Mint azt már korábban megírtuk, egy év után ismét színpadra állt a Végletek zenekar, és a rendszeresen kilátogatók által már jól ismert Vatafaka is nagy sikerű koncertet adott.  Sulyok Zoltán, a Zöld Szikla Művészeti és Természetvédő Alapítvány elnöke is elégedett volt a péntek estével.

– A mesebeli hetes szám szerencsét hozott, rengetegen voltak a tegnapi programokon. Minden úgy alakult, ahogyan elképzeltük, hajnalban még kaptam ismerősöktől, barátoktól telefonokat, hogy szenzációsan érezték magukat – összegezte a LÖSZ Fesztivál első napját Sulyok Zoltán.

Ám az alapítvány elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a programok koránt sem értek véget. A mai nap a néptáncé, és a népzenéé. A reggeli órákban Gál Tibor és Korom Péter citerajátékát hallgathatták a kilátogatók, majd – többek között – a Városi Vegyeskar, az Aranykalász Népdalkör, Labozár Antal és zenekara szórakoztatta a közönséget.

Ott jártunkkor éppen készültek a finomabbnál finomabb bográcsos ételek, csattogtatták az ostort. A rendezvényen lehet kóstolni házi sajtot, meg lehet csodálni számos kézműves terméket – egyszóval van minden, ami népi és hazai.

A késő délutáni órákban bemutatkozott még a Hollószárny Lovagrend, és egy különleges, úgynevezett “Baranta” bemutatón is részt vehettek a kilátogatók.

A napot egy közös néptánc gálával zárják, amelyhez bárki bekapcsolódhat, a Cuháré, a Kankalin, az Árendás és a Cécó Néptánc Együttesekkel közösen lehet járni a csárdást.

A program kavalkád a mai nappal nem ér véget, vasárnap igazi tüzes programokkal várják a Tájházhoz látogatókat. Szent Iván éj alkalmából lesz szerelem varázslás, táncjáték, tüzes ételeket lehet kóstolni, és nem maradhat el a már hagyománnyá vált tűzugrás sem.

 

Molnár Gitta