Az első Szegedi Fagyifesztivál keretében a csokoládéé volt a főszerep, összesen tizenhárom helyi cukrászda nevezett a versenyre. A főként gyermekekből álló szigorú zsűrinek minden egyes gombóc megkóstolása után egytől ötig kellett pontoznia a jeges finomságokat. Színes csokis, chilipaprikával megbolondított, narancsos, belga étkocsis fagylalt is került a tölcsérekbe, illetve fehér-, tej- és étcsokoládé hármassal is pályáztak a cukrászdák a banános és narancsos csokoládéfagylaltok mellett.

Szakmai zsűrit is felkértek a szervezők, Sági Szilárd gasztrokíbic is megkóstolta mindegyik fagylaltot. Szerinte mindenki imádja a fagyit, ő különösen a gyümölcsös fagylaltokért rajong, ám a csokoládét nagyon szereti. Szerinte minden a minőségen múlik, illetve a mai világban fontos az is, hogy egyedi ötleteket vigyenek műveikbe a cukrászok, a gasztrokíbic maga is szívesen kísérletezik.

Margitáné Z. Nagy Rozália cukrászmester azt tapasztalja, változik a vásárlók ízlése, s egyre többen keresik az új, különleges ízeket. Évről évre neveznek fagylaltversenyekre is, idén kétféle újdonsággal mutatkoznak be Soltvadkerten. Megtudtuk, gesztenye- és puncsfagylaltokkal is értek már szép eredményeket versenyeken, melyeken egyre szigorodnak a szabályok, például egyre kevesebb gyári alapanyagot használhatnak fel a cukrászok. A fagyiháborúra is beneveztek, méghozzá triplacsokis különlegességgel.

Hódítanak a színes tölcsérek is, és a főzött krémfagylaltokat is keresik a vevők. Az egyik helyen a velencei álom és az eper duó fantázianevű különlegességeket választották a legtöbben, utóbbi eper-, vanília- és puncsfagyik keveréke. Másutt a gyerekeknek ingyen cukorszórást és hűtőmágnest adtak ajándékba a fagyifesztiválon.

Ötös, vagyis maximális pontszámot az egyik csokifagyira Kozák László. Portálunknak elmondta, természetesen más fagylaltokat is kedvel, gyakorlatilag mindegyik a kedvence. A hagyományos vanília- és csokoládéfagylaltot szereti a legjobban Martinek Júlia, aki épp cukorral díszített krémfagylaltot evett, amikor találkoztunk vele. Elárulta, természetesen nem csak kétgombócnyi fagyit tudna megenni, kedveli a jegyes édességet. A Szeged Plázában rendezett fagyifesztiválon játékokkal is várták a gyerekeket, az egyik standnál például jégkrém evő versenyeket rendeztek, melyen a leggyorsabbak jutalma természetesen jégkrém volt.

A versenyt egyébként a Harmónia Cukrászda fagyija nyerte.

Forrás: Szegedma