A Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoki ellenőrző gyakorlatán a helyi malomban 150 négyzetméterre kiterjedt tűz oltását kellett megoldania a kiérkező egységeknek. A füsttel telítődött helyiségek és a malomépület jellegzetességéből adódó sajátosságok – a szinteket elválasztó fafödém, a porrobbanás veszélye, valamint a szűk közlekedési utak – nehezítették a tűzoltók munkáját, amely során fontos feladat volt az egy fő sérült mentése.

A gyakorlat forgatókönyvében szereplő tűz nagysága indokolta a IV-es, kiemelt riasztást, amelyre a makói mellett a szegedi egységek is kiérkeztek, míg feltételesen a hódmezővásárhelyi, az orosházi és a mezőkovácsházi egységek is riasztásra kerültek, azonban nekik most nem kellett a szertáraikat elhagyni.

##audio:461##

Virtuális lángok az okmányirodában

A Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szituációs begyakorló gyakorlatának a Szegedi Járási Hivatal Okmányirodája biztosította a helyszínt. A gyakorlat célja az állomány taktikai bevethetőségének szinten tartása, fejlesztése volt a helyi sajátosságok megismerésével és figyelembe vételével.

A feltevés szerint a többszintes épület alagsorában található irattárban a világítás meghibásodása okozott rövidzárlatot, majd tüzet. A gyakorlaton résztvevő tűzoltók a tűz terjedésének lehetőségeit és az épületben dolgozók biztonságát figyelembe véve alakították ki a megfelelő taktikát a szimulált káreset felszámolásához.

Miután a gyakorlatokon résztvevő tűzoltók mindkét helyszínen bizonyították felkészültségüket, a sikeres gyakorlatok után értékeléseket követően elemezték a taktikai lehetőségek alkalmazásának hatékonyságát.

Forrás: katasztrofavedelem