Az első közbiztonsági fórumra a Mester utcai játszótéren került sor.

– Elkészült a Jókai utca és a Kutasi út kereszteződésénél a közlekedési lámpás csomópont, nemsokára üzembe is helyezik – kezdte Fekete Ferenc. A települési képviselő elmondta, a Mester utcán a nagy forgalom miatt kerékpárutat építenek, valamint a Rárósi úton felújítják a kerékpárutat, illetve valószínűleg rövid időn belül az utca új útburkolatot kap, amely jelentősen javítja az ott lakók komfortérzetét.

A Mester utcai kerékpárútról Szilágyi Tamás, a Városfejlesztési csoport munkatársa adott tájékoztatást. – A Rárósi utcától a 45-ös számú főútig mintegy két méter széles kerékpárutat építenek, emiatt bizonyos csapadékvíz-elvezető árkok lefedésre kerülnek. A tervek szerint augusztusban írják alá a szerződést a kivitelezővel, a munkálatok ezután kezdődhetnek meg –  hallhattuk Szilágyi Tamástól.

– A statisztika szerint az első negyedévben a Béke-telepen körülbelül 5 betöréses lopás történt, illetve garázdaságok fordultak elő. Szöllősi Norbert előléptetése miatt május 31-ig szolgálja a Béke- és a Kincses-telepet – jelentette ki a fórumon dr. Rádi Norbert.

A jelenlévők közül többen elismerően szóltak a rendőrség munkájáról, sokan találkoznak járőrökkel az éjszakai és a hajnali órákban is.  A résztevők körében problémaként merült fel, hogy például a Kisfaludy utcán a járda helyett az úttesten sétálnak a gyalogosok, sokszor babakocsival, kisgyermekkel. Dr. Rádi Norbert elmondta, többször járőröznek majd az említett útszakaszokon.

A második fórumot a Bibó Lajos utcai játszótérnél tartották. Mihály György, Jókai utca lakos felvetette, a Kincses-temető bejáratánál egy gyalogátkelőhelyre lenne szükség, ugyanis anélkül nagy a balesetveszély. A rendőrkapitány támogatja az elképzelést, mivel megyei közútról van szó, ezért jelezni fogják a Közútkezelőnek.

A résztvevők itt is arra panaszkodtak, hogy az utakon nagy számban közlekednek gyalogosok, és nem lehet autóval haladni, valamint kiskorúak bukósisak nélkül száguldoznak. Dr. Rádi Norbert itt is nagyobb rendőri jelenlétet ígért.

A fórumra látogatók mindkét helyszínen muskátlikat vehettek át.

Megyeri József