– Nagybányán, a magyar festészet ikonikus helyszínén nyílik emlékkiállítása május utolsó napján az egyik legvásárhelyibb vásárhelyi festőművésznek, Fodor Józsefnek. A Nagybányai Művészeti Múzeumban a “krónikás festő” harmincegy alkotását tekinthetik meg Hódmezővásárhely testvérvárosának művészetbarátai. A tárlatot Lázár János, az alföldi város országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyitja meg – mondta el Almási István a május 28-án az Alföldi Galériában tartott sajtótájékoztatón.

Hódmezővásárhely polgármestere felidézte, Fodor József évtizedekig vezetett szakkört a művelődési központban, és volt olyan év, hogy három növendékét is felvették a képzőművészeti főiskolára, ami jól tükrözi pedagógiai érdemeit.

Dr. Nagy Imrétől, a Tornyai János Múzeum igazgatójától megtudtuk, a művész özvegye, Zsuzsa asszony és Hegedűsné Dékány Magdolna a hagyatékban található alkotások mellett a múzeum és magángyűjtők tulajdonában lévő képekből válogatott, az utolsó 20-25 évet igyekezve bemutatni. A portrékat azért hagyták ki, mivel az ábrázolt személyeket a nagybányaiak nem ismerik, és a hosszabb magyarázó leírásnak nem látták értelmét. Így a 31 festmény között tájképek, csendéletek, és a hagyományosan fodori témák találhatók meg (pl. mártélyi hangulatot megörökítő képek).

A múzeumigazgató a kiállítás rendezésének menetéről elárulta, szerda délután és csütörtökön végzik el a munka nagy részét a nagybányai múzeumban, péntek délelőttre már csak apróbb teendők maradnak (pl. címkézés).

Kokovai Péter