– A Yumeiho egy japán gyógymasszázs technika, amely segítségével gyermekek fogantak meg. Úgy gondoljuk, az „sikereket” érdemes összehozni, ezért minden évben a gyermeknap előtti szombaton tartjuk a rendezvényünket – nyilatkozott hírportálunknak Faragó Katalin, a Magyarországi Yumeiho Egyesület alapítója, elnökségi tagja és a Hódmezővásárhelyi 2. Yumeiho Gyermeknap szervezője.

A rendezvény keretében egészségmegőrző programokon, például lúdtalptornán és különböző kézműves gyakorlatokon, többek között origamin és arcfestészeten vehettek részt a gyerekek, akik almával és bögrével is gazdagodtak.

– A cél, hogy akik itt találkoznak, megismerjék egymást. A kicsiken lehet látni, hogy milyen örömmel barátkoznak, azt gondolom, ez elkíséri őket az életük során – zárta mondandóját Faragó Katalin.

Megyeri József