Dr. Szakmáry Sándor, aki 1957-ben érettségizett a gimnáziumban, avatóbeszédében megemlítette, hogy ha csínyek nem is irányultak a tanár úr ellen, előfordult, hogy egy-egy vadászattal kapcsolatos „ártatlan” kérdést tettek fel, és Csatáry Endre, akinek szenvedélye volt a vadászat, kicsöngetésig mesélt nekik. Hasonló kiskapu volt a régészet. Csatáry tanár úr a református egyház ösztöndíjával kijutott Olaszországba és Görögországba, és figyelemmel kísérte nem csak az ott folyó, hanem a Vásárhely határában végzett ásatásokat is, sőt diákokat is kivitt ásatási segédmunkásnak. Így elég volt, ha csak az ásó szóba került, és a csengőszóig megvolt a téma.

Csatáry Endre 1901-ben született Kisújszálláson, és 1926-ban került Hódmezővásárhelyre óraadóként, majd 1928-tól „rendes” latin-görög szakos tanárnak a Bethlen Gimnáziumba. Később a segítségével kezdődött meg a vadgazdálkozási képzés is a városban. 1979-ben hunyt el.

A domborművet Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. Az avatáson számos öregdiák részt vett, akiknek egy része az iskolában ezen a napon zajló két osztálytalálkozóra érkezett.

Kokovai Péter