– Három hónap alatt sikerült megszervezni az osztálytalálkozót. Amikor belekezdtem, nem gondoltam volna, hogy ennyi munkával jár – kezdte beszélgetésünket Presztóczki József főszervező. – Nagyon sok emlék köt a vásárhelyi Szék utcai iskolához. Akkoriban még másképp tanultak a diákok, mint manapság, megváltozott a világ – tette hozzá.

A ma már Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskolában tartott osztálytalálkozón hamar előkerült a tablókép és megkezdődött a régi emlékek felelevenítése, valamint mindenki beszámolt, hogy mi történt vele az elmúlt öt évtizedben. Megjelent a fiúk osztályfőnöke, Holler Lászlóné is.

A két osztály létszáma 49 fő volt, a lányok 24-en, a fiúk 25-en voltak. Mára 41-en maradtak, és körülbelül 35-en jelentek meg a szombati találkozón, mely egy közös vacsorával és nosztalgiázással zárult.

Megyeri József