Az előadó elmondta, az igazi ok nem az, hogy elhidegülnek egymástól a párok, hanem sokszor az illető saját családrendszerében vannak problémák.

–  Ahhoz, hogy a párkapcsolatunkban jó partnerek legyünk, gyakorlatilag a szülőkön, családon keresztül vezet az út, mert mindannyian a szüleink elvi tudása szerint nevelkedtünk és a legfontosabb, hogy elnyerjünk a jogot, hogy hozzájuk tartozhassunk.  Gyakran a kapcsolatokban az okozza a legnagyobb problémát, hogy nem tudunk elszakadni a felmenőinktől és, így nem a saját életünkre koncentrálunk – tudtuk meg a Detkovics Évától.

Detkovics Éva kifejtette: a családunk egy rendszert képez, melyben a felmenőink, testvéreink és igazából a családunk minden tagja beletartozik. Születési sorrend uralkodik és mindenkinek meg van a maga helye. Az utódok akkor érzik jól magukat, ha elismerjük és tiszteljük őket, ha azonban valahol sérül a rend valaki nem látható, illetve valakit kitagadnak a rendszerből, akkor felborul az adás és kapás egyensúlya és a kiegyenlítődés törvénye lép életbe. Valamelyik utód elkezdi ugyanazokat a hibákat véghezvinni, mint amelyeket a rendszer által kitagadott tag is elkövetett. Sokan tudat alatt követik el pontosan azokat a hibákat a párkapcsolatukban is, mint amelyeket láttak családtagjaiktól.

A Karacs Rita és a Határtalan Harmónia szervezői által jött létre a csütörtök esti előadás, melynek mint megtudtuk a közeljövőben várható folytatása, amelyről bővebben a www.hatartalanharmonia.hu-n olvashatnak.

 

Horváth Petra